A Reuters becsületből megemlékezett a múlt heti kínai FELKELÉSRŐL, ami főleg az Apple termékek ellen irányult. Valószínű, hogy a világ legbénább demonstrációját hozták össze.
A tiltakozók, USA-ellenes érzelmektől fűtve, Apple termékeket árusító üzleteket vettek körbe, hogy így lehetetlenítsék el az eladásokat. "Bojkottáljuk az amerikai termékeket, kirúgjuk az iPhone-t Kínából". Mindössze azonban 100 ember jött össze a tiltakozásra (a gyilkos páfrányok elleni tüntetésre is eljött volna tízszer ennyi ilyen lakosságszám mellett). A bojkott végül mindössze három óráig tartott, és nem is hivatalos Apple-üzleteket lehetetlenítettek el. Az Apple részvény nem esett a tiltakozás hatására.
Persze manapság az online tiltakozás az igazi tiltakozás, így ezt követően is indult egy kisebb lavina: a Weibón a felhasználók egymást bátorították, hogy zúzzák össze Apple-termékeiket, így mutatva meg a haldokló nyugatnak. Egymás után jöttek a széttört iPhone-képek, az egyiküknek a Reuters utánajárt: kiderült, hogy a hölgy valójában nem is törte szét a telefonját, csak keresett egy széttört telefont ábrázoló képet a neten, és azt posztolta.
Igaz tökös demonstráció volt ez. Eszembe jut róla Trump, aki szintén úgy tudott bojkottálni Apple-termékeket, hogy közben használta az iPhone-ját.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.