Ha a szokásos kétéves upgrade-hullám megmarad - és miért ne maradna meg - az iPhone 7 is komoly eladási számokat produkál majd Gene Munster szerint.
Persze kinek mit jelent az időszerű - a tengerentúlon az átlagos csereciklus az Apple telefonja esetében két év. és az utolsó nagy hullám pont akkor volt, az iPhone 6 launch után. Munster cége, a Piper Jaffray befektetési alap felmérése szerint a júzerek kicsivel több, mint felének iPhone 6 vagy annál régebbi modell lapul a zsebében. iPhone 6-os a megkérdezettek 25 százalékának van, 6s-sel 21 százalék, míg 5s-sel vagy annál idősebbel 31,5 százalék rendelkezik.
Kb. 15 százalékuk azt mondta, biztosan vált, és 29 százalékuk azt, hogy talán. Gene Munster azt hozzátette azonban, hogy a keynote-ig még két hónap és az emberek nagy része nem követi árgus szemmel folyamatosan az Apple körül kiépült pletykamalmot így még csak kevesen ugrottak fel a hypevonatra. Augusztus közepén-végén egészen biztosan jóval nagyobb aránnyal mérnék a váltani akarókat.
A Jaffray szerint legalább olyan eladási számok várhatóak, mint az iPhone 6 és 6 Plus esetében még úgy is, hogy az előzetes hírek alapján nem lesz nagy technológiai ugrás. Európában hagyományosan nem annyira kiugró a cserék száma generációváltáskor, mint az USA-ban, de azért látványosan megnő itt is az eladott készülékek száma.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.