Sokáig az volt az új készülékek első és legfontosabb bejelentenivaló képessége, hogy hány százalékkal lettek vékonyabbak és könnyebbek. Furcsa ezt így múlt időben leírni, annyira alapértelmezett irány volt tényleg az iparági fejlődés számára. Persze mindig voltak olyan maradiak - mi is -, akik 0,3 milliméter pluszért hajlandó lettek volna plusz két óra üzemidőt elviselni a mobileszközökben.
A vékonyodás/súlyvesztés folyamata az iPhone 6-os sorozatnál érte el a csúcsát. Ekkor már nem csak az olyan perioikoszok kezdtek el lamentálni a folyamat észszerűtlenségén, mint mi: konkrétan volt kritika, ami túl könnyű és túl vékony házról beszélt. Nehezen lehetett kézben tartani a telefont.
Az iPhone 6s széria bemutatásakor már egyáltalán nem is említették, hogy mennyivel lett vékonyabb vagy könnyebb a telefon. Aztán kiderült: 0,2 milliméterrel vastagabbak lettek az új dögök, és nagyjából tíz százalékkal nehezebbek.
Idén pedig ennél is továbbmennek állítólag. A Phone Arena szivárogtatása szerint az iPhone 7 már 7,2, míg az iPhone 7 Plus 7,3 milliméter vastag lesz. Utóbbi marad méreténél, de a kisebbik modell ezek szerint még 0,1 millimétert hízik majd. Már csak 0,4 milliméter kell, és eléri a régi dizájn, az iPhone SE vastagságát. Ha igaz.
Egyre nagyobb kijelzőméret mellé tehát mostantól egyre vastagabb ház dukál. Ha ez így megy, lassan bemutathatjuk a jövő generáció iPhone-jainak slim tokját:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.