Hallottunk már olyan pletykát, hogy az Apple a Macekbe is ujjlenyomat-olvasót tesz valamikor, hogy ezzel azonosítsa a felhasználót az "Annyira Kétezres Évek!" típusú jelszó helyett. Most egy sokkal könnyebben és olcsóbban kivitelezhető verzió látott napvilágot: állítólag az iPhone ujjlenyomat-olvasóját használnák erre a célra.
Tehát ha felébresztenénk egy Macet, de lusták vagyunk gépelni, és épp közel van a párosított iPhone, akkor az ujjlenyomat-olvasó megtapizásával azonosíthatnánk magunkat. Ez nyilván egy állandó, mégis kevés energiát fogyasztó adatkapcsolati lehetőséget feltételez, ami pedig a Bluetooth LE-ért kiált.
Ez egyébként a biztonság szempontjából valóban fejlődést mutatna, de az esetek 99 százalékában megnehezítené a belépést. Én legalábbis amikor levetem magam a gép elé, és rácsapok a billentyűzetre, hogy ébredjen, inkább begépelem 0,46 másodperc alatt a jelszót, minthogy akár csak egy másodpercet töltsek azzal, hogy körülnézzek, hol az iPhone-om. És még ha ott van a gép mellett, akkor is több időbe telik, amíg kiesek a ritmusból, odanyúlok, visszanyúlok a billentyűzetre.
Ennél jobb módszert is kitaláltak: állítólag az Apple Watch is fel tudná ébreszteni a Macet. És mivel az Apple Watch a csuklónkon eleve elég nagy biztonsággal azonosít már minket, itt semmit nem kell megadni. Ha leülsz a géphez, unlockolja magát.
Na, EZ lesz a királyság. Az Apple mondjuk nem EGYEDÜL találta ki ezt az okosságot, a már létező Knock alkalmazástól szerezte az ötletet. Thanks Knock, now fuck off.
Ezzel szépen karöltve jöhet majd az Apple Pay böngészőben indított vásárlásokra történő kiterjesztése, és miután a vásárlásokat majd a Sirivel indíthatják a tőlünk nyugatabbra élők, majd ugyanezt Touch ID-val hagyhatják jóvá, végre úgy költhetnek el a Macen milliókat, hogy egy percig sem érintették meg a billentyűzetüket.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.