"Te, az valami közismert tény, hogy az Apple Music eltüntet zenéket a gépeidről, amiket aztán nem tud lejátszani?" - fogalmazott óvatosan Csaba egy nekem szánt levélben hónapokkal ezelőtt. "Hát pedzegették. Nekem is törölt egy csomót, amiket azóta nem tudok felhőből sem meghallgatni." - válaszoltam bátortalanul.

Ez a bátortalanság, ez a legfurább az egészben.

Jim Dalrymple, egy Apple blogger tavaly nyáron bátran kikelt ez ellen, mire behívatták Cupertinóba, órákig magyaráztak neki valamit, és mire kijött azt mondta, hogy talán ő volt a hibás. De már jó. Megmutatták.

Azóta behúzzuk a nyakunkat, mert van valami, amit Cupertinóban valakinek megmutattak, és attól elszégyellte magát. Hát mi a jóistent mutathatnak meg, hacsak nem egy bazi "don't play my music" gombot, amit mi kapcsoltunk be, és nyomtunk rá két SURE-t?

Mondjuk ki: az iTunes Music Library és az Apple Music ebben a formában nagyjából egy lépegető exkavátor a saját zenéid között. Ami megmarad, megmarad, ami nem, nem.

Azóta eltelt egy kis idő, így valaki megint kikelt a rendszer ellen. James Pinkstone zeneszerző, studióvezető írt egy posztot, amiben azt állította,

az Apple ellopta a zenéjét.

Oké, míg én inkább valami bug-szerűségről beszélek (hiszen nem csak eltűntek a zenék, de felhőből sem értem már el őket), addig ez a jóember a program rendes működésétől akadt ki. Előfizetett az Apple Musicra, bekapcsolta az iTunes Music Library-t, erre eltűnt a gépről 122 gigányi zenéje. Olyanok is, amiket ő szerzett. Nem voltak sehol.

Az elmélet az, hogy az Apple rendszere törli a duplikált fájlokat, valamint azokat a zenéket, amiket nem talál meg a saját kollekciójában, feltölti a felhőbe, hogy aztán onnan streamelhesd vissza asaját eszközeiden. Az eredeti gépről pedig törli azokat, hiszen neked is jobb, ha tárhelyet spórolsz, nem igaz? Hahaha.

Csakhogy ezzel van pár gond. Az egyik, hogy ezt a cloud könyvtárat addig éred el, amíg előfizetsz. utána elérhetetlen lesz számodra. Ugyan kérheted, hogy a zenéidet töltse vissza a gépedre, de ez sok-sok órányi procedúra, főleg egy ilyen kollekciónál.

A másik gond az elv. Ahogy James Pinkstone írja, az egy dolog, hogy a Taxisofőrt megnézed a Netflixen, de a Netflix nem jön be a lakásodba, és nem viszi el a Taxisofőr DVD-det. Hogy majd szólj, ha kéred vissza, de tudd, hogy azzal azért szívás lesz.

Harmadik probléma: James Pinkstone-nak egy csomó WAV fájlja volt, amiket átkonvertált az Apple a tároláshoz, és vissza már csak a tömörített mp3-akat adta. Egy zeneszerződnek viszont nagyon nem mindegy, hogy mennyi veszteséggel tárolja a dolgait.

Rendesen előhozták a zeneszerzőből az orwelli paranoiát, ami talán túlzás, de a felháborodása egyébként tök jogos. És szerintem mi is, és mindenki, akinek hiányoznak zenéi, beleestünk az áldozathibáztatás csapdájába. Csak épp mi vagyunk az áldozatok. Azt gondoljuk, hogy ennyire gyökérség nem történhet velünk, és inkább hallgatunk,

pedig a jó édes anyját annak, aki nekem plusz munkákat ad, havidíjért. Aki engem dolgoztat azért, hogy úgy használhassam a dolgaimat, ahogy tegnap. Aki automatikusan törli a zenéimet, helyette meg felteszi a cloud könyvtáramba a U2 új albumát, mert az szerinte király.

A megoldás, ha nem kapcsoljuk be az iTunes Music Library-t, erre itt van részletes leírás. Ekkor ugyan nem streamelhetünk az eszközeink között, de legalább nem kell egy agyament szabályrendszert elfogadni.