Bár a mutatók most nem éppen a legkedvezőbb irányba mutatnak, azért van pár jó hír is elrejtve a most közzétett jelentésben is:
1. A két hónappal ezelőtti állapothoz képest kétmillióval nőtt az Apple Music előfizetők száma, 13 millióra. Ez azt jelenti hogy ebben az időszakban kb. napi 30-35 ezer új fizető felhasználó regisztrált a szolgáltatásba. Ez még mindig nem sok a piacvezető Spotify 25-30 milliójához képest, de a trend egyelőre megállíthatatlannak tűnik, és ebben a tempóban akár már a jövő év elejére szorosabbá válhat a verseny.
2. Tavalyhoz képest megötszöröződött az Apple Pay-jel bonyolított tranzakciók száma. Ráadásul heti egymillió új felhasználó regisztrál a szolgáltatásba. Az eddigi országokban összesen már 10 millió elfogadóhely található, ennek negyede az USA-ban van.
3. A cég által vártnál jóval nagyobb a kereslet az iPhone SE-re. Olyannyira, hogy itt-ott 2-3 hétre is felszaladt a készülék szállítási ideje, ami jól jelzi, hogy a Foxconn gyártósorai nem bírják olyan ütemben ontani az új 4 hüvelykes telefont, amilyenben fogy. A korábbi 5/5S külcsínjével és a 6/6S belbecsével szerelt SE megkapóan jó árú és ez megmutatkozik az eladási számokon, bár ez inkább már a jövő (pontosabban a Q3) zenéje.
4. Soha egyik hat hónapos periódusban sem váltottak még annyian Androidról iPhone-ra, mint a 2016-os gazdasági év első két negyedévében. Kiváncsi leszek, hogy az SE mit művel ezekkel a számokkal a harmadik negyedévben.
Ami már most is jól látszik az első két pontból, hogy Tim-ék nem csak a szájukat koptatták e területek fontosságáról. Bár az iPhone-eladásokból van habzsi-dőzsi, Cupertino az utóbbi években vadul diverzifikált és ennek a hatása az is, hogy a mostani negyedév egyik növekedési ágazata az összesen kettőből a szolgáltatásoké.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.