Bár az elemzők nagy része továbbra is optimista és a konszenzus úgy kb. 210-230 millió eladott darab körül van jelen gazdasági év mérlegét illetően, az általában a szöget a fején találó Ming-Chi úr jóval borúlátóbb. Múlt héten kiadott elemzése szerint közel ötödével eshet vissza az eladások növekedése és

akár három millióval kevesebb iPhone fogyhat, mint 2014-ben.

A legjobb eset sem sokkal rózsásabb a helyzet, előrejelzése szerint legjobb esetben is az Apple lesz az egyetlen a top 5 gyártóból, aki kevesebbet ad el 2016-ban, mint az előző évben. A KGI elemzője az új és hamarosan érkező modellekkel kapcsolatban sem optimista: az SE eladásait 12-18 millióra teszi, az iPhone 7 pedig szerinte nem lesz akkora siker, mint elődjei.

Ennek ráadásul nem csak piaci átrendeződésben keresendőek az oka, inkább az igazán vonzó tulajdonságok hiányában.

Cupertinonak innovatívabb feature-ökre, új dizájnra, jobb szoftverre és hardverre van szüksége, hogy fenn tudja tartani a felhasználói érdeklődést a telefonjai iránt.

Köszönjük.

636x460design_01.jpg