Ma negyven éves az Apple, amit sokféleképpen lehet ünnepelni, én pont egy személyes módját választottam: előástam az Indexnél tíz évvel ezelőtt írt cikkemet, ami Steve Jobs uralkodásának idején, de még az iPhone-korszak előtt készült. Akkoriban elég furcsán néztek rám a lapnál, hogy miért akarok cikket írni egy marginális gyártóról, erről az eltévelyedett informatikai szubkultúrák igényeit kiszolgáló furcsa izéről. Alapvetően egyébként tényleg rétegvállalat volt akkoriban az Apple, elképzelhetetlen távolságra a mai mamuttól.

Szóval idemásolom a cikket, hátha nem lesz belőle baj, és kiderül belőle, hogy miként született az Apple, de az is, hogy miként néztünk rá tíz évvel ezelőtt. Végtelenül szórakoztató lesz észrevenni a változásokat.

Tehát az anyag:

Steve Jobs nehéz főnök, akit csak kivételes idegrendszerrel lehet elviselni. Nem marad meg mellette egyetlen olyan alkalmazott sem, aki nem hajlandó száz százalékig alárendelni magát. A Time magazin 2005. októberében közölt egy hosszabb írást az Apple-ről, és annak atyaúristenéről, Jobsról, aki munkamódszereit fejtegette.

Egy koncepcióautón keresztül vázolta fel az iparág problémáit: amikor a tervezők elkészítik egy szériaautó első változatát, az ötletes, látványos és eredeti, aztán jönnek a mérnökök és elrontják az egészet. Mindenen problémáznak, ezt nem lehet, azt nem lehet, míg végül egy unalmas, érdektelen terméket kapnak a vásárlók. Jobs szerint náluk ilyesmi nem fordulhat elő, az ötletet mindenáron megvalósítják, amit azért tehetnek meg, mert a hardver és a szoftver is házon belül készül. Meg főleg persze azért, mert neki épp ahhoz van kedve.

Az persze sehol sincs megírva, hogy Steve Jobs mindig jól dönt, ennek megfelelően előfordul, hogy néha rosszul dönt. Mégis elképzelhetetlen az Apple nélküle. Pedig volt egy ilyen időszak is a cég életében, 12 évig más vezette a vállalatot: pár újítástól eltekintve ez volt a társaság legszürkébb időszaka.

Az Apple története olyan közhelyesen indul, hogy manapság már kínos leírni: egy baráti társaság a '70-es években úgy döntött, hogy alapít egy számítástechnikai céget. Steve Wozniak, az elektronikai zseni egy garázsban megépíti az első számítógépet, az Apple I-et. Jobs a költségek fedezésére innovatív eszközöket vet be: elad mindent, ami mozdítható, így például a Volkswagen kisbuszát is. A végleges gép leginkább egy asztalfiókba ejtett nyomtatott áramkörre emlékeztetett, és közepesen mozgatta meg az akkor még csak formálódó számítástechnikai közösséget.

Utóda, az 1977-ben elkészült Apple II már nagyobb siker volt, köszönhetően a számtalan újításnak. Képes volt színes képet is megjeleníteni, ráadásul Jobs nyomásának engedve pofás borítást kapott, ami beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és népszerűvé tette a terméket. A gyártás beindításához pénzre volt szükségük, amit Armas Clifford "Mike" Markkula hozott magával: 250 ezer dollárért bevásárolta magát az akkor még csak ígéretes vállalatba. Kevéssel Mike érkezése előtt lépett ki a cégből az egyik alapító, Ronald Wayne, aki viszont alig 800 dollárért adta el tízszázalékos részesedését, ez ma 5,8 milliárd dollárt érne (haha, ma, 2016-ban már 61 milliárdot).

Az Apple II-ből több milliót adtak el világszerte, aztán jött az Apple III, a cég második sikertelen terméke a háromból. Az 1980-ban bemutatott konfiguráció túl drága volt, de akadt más gond is főként Jobs cikk már korábban említett felfogása miatt, (mire jók a mérnökök, ugye): először persze jó ötletnek tűnt kihagyni a ventilátort egy erősen melegedő gépből, aztán az ezrével visszahozott, meghibásodott Apple III-asok végül legyűrték Jobs ellenállását, és elfogadta, hogy a konfiguráció hűtés nélkül halálra van ítélve, szóval a gép vagy zúgni fog, vagy bukni.

A következő nagy dobás, az 1983-as Lisa volt (Jobs lányáról nevezték el), ezzel 75 százalékos eredményt ért el a társaság: a számos újítást felvonultató rendszer az Apple harmadik bukása volt a négy rendszerből, ekkor a cégen belül lenézett, konzervatív, biztosra játszó Apple II-es részleg tartotta el az egész vállalatot.

A Lisa viszont a bukással együtt is az Apple egyik legfontosabb terméke lett: ebben vezették be a grafikus felhasználói felületet, amihez az ihletet az Xeroxtól merítették, és amely ihlet aztán a Macinthoshon keresztül tovább merült a géphez programokat készítő Microsofthoz. Nehéz kibogozni, hogy ki-kitől, hogyan lopott, lényeg hogy az évtizedeken keresztül tartó Apple-Microsoft-ellentéthez remekül megágyazott a fenti eset.

Jobs egyébként nemcsak a grafikus felület, de az egér alapötletét is elhozta a Xeroxtól, ezekre építve alkotta meg a Lisát, aminek a sikertelenségének a legfőbb oka leginkább az volt, hogy a nagyközönségnek szánt gép árazásánál elszámolták magukat: tízezer dollárja keveseknek volt egy számítógépre. Aztán a Lisa kudarcából tanulva 1984-ben bemutatták a Macintosht, és ez meghozta a világsikert. Ebben a gépben mutatkozott be a Mac OS is, a kétezer-ötszáz dolláros, fekete-fehér monitorral egybeépített számítógépet elkapkodták a vásárlók.

"Egész hátralévő életedben cukros vizet akarsz árulni, vagy inkább megváltoztatod a világot", kérdezte Steve Jobs 1983-ban John Sculley-t, a Pepsi vezetőjét, aki a cukros víz helyett végül az almát választotta, és vezérigazgatói tisztségben átvette az Apple irányítását. Ez lett egyben Jobs veszte is, Sculley 1985-ben kirúgta a nehezen kontrollálható alapítót, és megkezdődött az erjedés, aztán pár évvel később a mélyrepülés.

Az Apple-nek új kihívásokkal kellett szembenéznie: az IBM-alapú pc-k előretörtek, ahogy a Windows is egyre  népszerűbb lett. A kirúgás utáni években még sikerült növelni a cég versenyképességét, 1987 közepétől viszont olyan stagnálásba kezdenek az Apple részvényei, aminek csak az 1996-tal kezdődő mélyrepülés vet véget.

Sculley vezetése alatt a társaság túl sok projektbe kezdett bele, a haszon egyre csökkent, a gépek minősége romlott. A vezérigazgatót Michael Spindler követte 1993-1996-ig, regnálásához a PowerPC bevezetése, a kevéssé sikeres Newton megalkotása, valamint a soha be nem fejezett Copland kódnevű operációs rendszer köthető. Spindler uralkodása alatt az Apple is megpróbálkozott azzal, ami a Microsoftnak másfél évtizeddel korábban sikerült: licencelte a Mac OS-t. A Macintosh-kompatibilis számítógépek eleinte szép sikert értek el, hiszen gyakran olcsóbbak és gyorsabbak voltak Apple-ös társainál, ahhoz mégsem volt elég erejük, hogy legyűrjék a Microsoftot. Amikor aztán az Apple eladásai gyengülni kezdtek, a klónok helyzete is nehezebbé vált, míg végül az anyacég 1997-ben visszavonta az engedélyt.

Közben Jobs saját céget alakított, ám a NeXT Computer gépei ugyanattól szenvedtek, mint a Lisa: bár teljesítményük és fejlesztéseik alapján jócskán megelőzték korukat, Jobs maximalizmusának hála megfizethetetlenek voltak. Ugyanebben az időszakban vette meg Jobs a Pixart, a céget, mely később olyan sikerfilmeket készített, mint a Toy Story, a Szörny Rt., az Egy bogár élete, vagy a Hihetetlen család. Az animációs stúdiót aztán 2006-ban adta tovább a Disney-nek hétmilliárd dollárért, pontosabban részvényt cserélt a két társaság, így akkoriban Steve Jobs volt a Disney legnagyobb egyéni részvényese.

Persze Jobs a NeXT-nél töltött évek alatt is foglalkozott az Apple-lel, bár nem látott sok reményt arra, hogy valaha is újra a társaság vezéralakja lehessen. Két évvel a visszatérés előtt, 1995 őszén ezt nyilatkozta a Fortune magazinnak: "Van egy tervem, amivel megmenthetném az Apple-t. A tökéletes terv és a tökéletes stratégia, de a cégnél már senki sem hallgat rám."

Aztán fél évvel később még több részletet árult el a tökéletes tervből, ugyanennek a magazinnak: "Ha én vezetném az Apple-t, megszabadulnék a Macintoshtól, és serényen dolgoznék a következő nagy dobáson. A számítógépek háborújának vége. A Microsoft már rég győzött."

Az Apple-nek tényleg egyre rosszabbul ment, 1996-ban Gil Amelio váltotta Spindert. Az új vezérigazgató a költségek radikális lefaragásával próbálkozott, aminek az lett az eredménye, hogy 1997-ben 12 éve nem látott mélypontra zuhantak a részvényárfolyamok és 708 millió dolláros veszteséget volt kénytelenek elkönyvelni a cég. A pénzügyi egyensúly felborulását csak részben indokolhatta, hogy ebben az évben vásárolta fel az Apple a NeXT-et 402 millió dollárért, amivel hozzájutottak a cég készülő operációs rendszeréhez is. Ebből lett később a Mac OS X.

A bevásárlással Steve Jobs is visszatért az Apple-höz, először csak mint tanácsadó, aztán ideiglenes vezérigazgató (ahogy magát hívta: iCEO). Persze egyből munkához látott, lefújt olyan projekteket, mint a sikertelen Newton, és elkezdte terrorizálni beosztottait. Legendák keringtek arról, hogy az alkalmazottak remegve szálltak be a liftbe, mert féltek, hogy ha menet közben összetalálkoznak Steve Jobsszal, már munkanélküliként szállnak ki a felvonóból.

"Senki sem próbált lenyelni minket, amióta visszatértem. Szerintem félnek attól, hogy milyen lenne az ízünk", nyilatkozta Jobs akkoriban, ezzel is ráerősítve az elviselhetetlen diktátor imidzsére. Alig pár hónappal a NeXT megvásárlása után Jobs megszerezte a teljhatalmat, és egydolláros éves fizetésért elhagyhatta az "i"-t a CEO elől.

Jobsnak volt ideje azon gondolkozni, hogy annak idején mit rontott el, így egyből munkához látott. Elpusztította a klónokat, és stratégiai partnerséget kötött a Microsofttal. Bemutatták a PowerBook G3-ast és a Power Mac G3-ast, bár ezeknek még a korábbi időszakra jellemző unalmas külsejük volt. Jobs országszerte Apple boltok építésébe kezdett, így a társaság már közvetlenül értékesíthette gépeit.

Egy évvel az alapító visszatérése után a cég piacra dobta az első iMacet, ami óriási siker lett: 12 hónap alatt 800 ezer darabot adtak el belőle, és a társaság 1993 után először tudta (309 millió dolláros) nyereséggel zárni az évet. A gép teljesítményében nem volt különösebben előremutató, viszont színes volt a burkolata, ami sokaknak nagyon bejött.

Kényelmes időszak következett, 1999-ben bemutatták a szintén színes iBookot, valamint a már kötelezően divatos külsejű Power Mac G4-est, a részvényesek pedig elégedetten nézték, ahogy papírjaik egyre híznak.

Kétezerben mutatták be a Power Macintosh G4 Cube-ot, a varázslatosan menő külsejű, ám ventilátorok híján a húsz évvel korábbi Apple III-as tüneteit produkáló monitor nélküli számítógépet - az első Apple-terméket, amire menthetetlenül vágytam. A Cube drága is volt, meg problémás is, így Jobs visszatérése óta ez lett az első sikertelen számítógépe a vállalatnak.

Közben világszerte csökkentek a számítógép-eladások, ráadásul a dotkomlufi is ereszteni kezdett, így amikor Steve Jobs három év után az első veszteséges negyedévről volt kénytelen beszámolni, a piac hisztérikusan reagált, és a 2000. szeptember 28-i 26,75 dolláros árfolyam után másnap 12,875 dolláron zártak az Apple részvényei.

A mélypont decemberben következett, akkor már kevesebb mint hét dollárért hozzá lehetett jutni egy papírhoz. Nehéz időszak várt a vállalatra, a részvényeket 2003 második negyedévéig gyakran lehetett ebben a sávban megtalálni.

Viszont gyorsan jött a kilábalás: 2001 már a legfontosabb évnek bizonyult az Apple történetében, hiszen ebben az évben mutatták be az új, hófehér iBookot, az alumíniumházú PowerBookot, a NeXTstepből kifejlesztett új operációs rendszert, a Mac OS X-et, valamint egy mp3-lejátszót, amiről akkor talán még nem is sejtették, hogy alapjában rajzolja újra a cég kontúrját: az iPodot.

Az Apple mutatói fokozatosan javultak. Az új, lapos képernyős iMac  nemcsak gyönyörű és praktikus volt, de az eladásai is jól alakultak, ahogy a G4-es PowerBook sikere is jól jött a cégnek.

2003-ban vezették be a G5-ös Power Macintosht, ennek teljesítménye már kielégítette az erős gépre vágyók igényeit is. 2004-ben került forgalomba az iPod mini, és ebben az évben megtáltosodott a társaság: az akkori 33 dolláros részvényenkénti ár 2006 januárjára 86,4 dollárra emelkedett. Persze az erősödésben szerepet játszott az új, 2004 augusztusában bemutatott, még laposabb képernyőjű iMac, és talán kicsit a Mac mini, minden idők legmegfizethetőbb Macintosha is. Közben a társaság meghatározta a fő csapásirányt: a digitális életet, melyet az iLife programcsaláddal népszerűsít az Apple.

A Macintoshok egyre elterjedtebbek lettek, 2005-ben az Apple már a negyedik legnagyobb számítógépgyártó volt az Egyesült Államokban, az utolsó negyedévben 1,25 millió konfigurációt értékesítettek, ami húszszázalékos növekedést jelentett egy év alatt (2015-ben: 5,3 milliót).

A társaság igazi erőssége azonban már a zene: az utolsó három hónapban 14 millió iPodot sikerült eladni, háromszor annyit, mint egy évvel korábban, az eddig értékesített 42 millió lejátszóból 32 milliótól 2005-ben szabadultak meg. A fentiekhez kapcsolódik az iTunes sikere, az online zeneáruházból már több mint egymilliárd dalt töltöttek le az elmúlt évek alatt. Az Apple még soha nem volt ennyire nyereséges, 2005 végén negyedéves profit félmilliárd dollár volt (2015 végén: 18,4 milliárd dollár).

Az iPod már az ötödik generációnál tart, a kezdeti, 5 gigabájtos, fekete-fehér képernyős, csak Macekkel használható verzióból 4 év (és négy generáció) alatt az univerzális, színes kijelzős, videolejátszós, 60 gigabájtos változat lett, miközben a készülék ára végig 399 dollár maradt.

A 2005-ös más szempontból is fontos év volt: Steve Jobs bejelentette, hogy az Apple áttér az Intel processzoraira. 2006 elején jelent meg a Macintoshok új generációja, a kétmagos Core Duókkal szerelt MacBook Pro, valamint az új iMac. Késöbb aztán megérkezett az inteles Mac mini, ahogy a MacBook is, majd a sort 2006 augusztusában a Power Mac utódja, a Mac Pro, valamint az Xserve család zárta. Ezekbe már az Intel újgenerációs csipjei, a Core Woodcrest-ek kerültek, elődeikhez képest kétszer lettek gyorsabbak az újdonságok. Az év második felére le is zárult az átállás, azóta mindegyik gépben az Intel processzorai dolgoznak.

A huszonegyedik század első évtizedének közepére újra erős céggé vált a társaság. A Brandchannel kutatása szerint 2004-ben az Apple volt a legerősebb márkanév a világon, igaz, 2005-ben már csak a második helyet tudták megcsípni a Google mögött. Az Intel processzoraival mindenképpen jól járt a vállalat, hiszen gyorsabbak, teljesítményükhöz mérten olcsóbbak lettek és kevesebbet fogyasztanak, mint IBM-es elődeik.

A nagy kérdés az, hogy meddig tart ki az iPodok lendülete. Tény, hogy a társaság elsősorban az mp3-lejátszónak köszönheti a sikereit - még ha bevételeinek hetven százaléka a számítógép-eladásokból érkezik is -, hiszen a Macintoshok is részben az iPodok miatt fogynak.

A formatervezett, egyszerűen használható lejátszó sok pc-s felhasználót csábított át az Apple-höz, abba azonban bele sem mernek gondolni a részvényesek, hogy mi történik, ha elcsitul az iPodok körüli izgalom. Pletykák szerint rövidesen megjelenik a harmadik pillér, az a készülék, ami az iPodok és a számítógépek mellett biztosítja az Apple nyereséges működését. Hogy ez mi lesz, azt még senki sem tudja, de a legtöbben egy saját mobiltelefonra gyanakodnak.

A következő nagy dobás a szoftverek háborúja lehet: most már közös a platform, a Windows és a Mac OS X közvetlen ellenfelekké váltak, bár azt senki nem merné megjósolni, hogy ez milyen hatással lesz az Apple eredményeire. Egy biztos: a pc és a Mac harca újrakezdődött, és talán keményebb lesz, mint valaha, miközben már több bennük a közös, mint korábban bármikor.

Eddig a cikk. Imádom ezt a mondatot: “Pletykák szerint rövidesen megjelenik a harmadik pillér, az a készülék, ami az iPodok és a számítógépek mellett biztosítja az Apple nyereséges működését. Hogy ez mi lesz, azt még senki sem tudja, de a legtöbben egy saját mobiltelefonra gyanakodnak.”.

Azóta már tudjuk, hogy igen, a harmadik pillér az iPhone lett, de annyira, hogy lényegében láthatatlanná tette a másik kettőt, illetve az iPodét nagyjából ki is törölte. Megjött az iPad, van már órája a vállalatnak, meg set-top boxa és a pletykák szerint amikor 2026-ban elkészül az alapítás ötvenedik évfordulójára írott cikk, egészen biztosan lesz már autó is.

Ügyes srácok ezek, ügyesek.