Theresa May belügyminiszter az egyre dagadó és nemzetközivé váló botrány kapcsán elérkezettnek vélte az időt, hogy újra megpróbálja elfogadtatni a kormány kiszélesített megfigyelési jogköreit tartalmazó csomagjának új verzióját. Ha keresztülmegy a roppant csúnya nevű Investigatory Powers Bill-ként emlegetett törvénytervezet, a techcégek és szolgáltatók rákényszeríthetőek lesznek a backdoorok beépítésére.

snooperscharter.jpg

A kritikusai által csak gúnyosan Snooper's Charternek (azaz Spiclistatútumnak) csúfolt tervet asztalra csapó May legutóbbi hasonló próbálkozásának rendelkezéseihez hasonlóan e cégeknek egy évig tárolnia kell az így megszerezhető kommunikációs adatokat is. Az ellenzék persze vadul tiltakozik a javasolt változtatások ellen és azt ígérgetik, mindent megtesznek majd az folyamat kisiklatásáért és különben is, ez csak újabb lépés a tory-k által óhajtott orwelli Nagy-Britannia felé. 

Eközben az Államokban az ügy már lassan követhetetlen számú mellékszálon fut, de itt egy újabb: az igazságügyi tárca már a WhatsApp-el (tehát tulajdonképpen rajta keresztül a Zuckerbergékkel) is összekötötte a bajuszt. Még mindig jobban jártak, mint Brazíliában, ahol már egy helyi Facebook-fejest is letartóztattak a rendőrségi nyomozómunka akadályozásáért. 

Korábban írtunk arról is, hogy Obama figyelmeztetett a szélsőséges állásfoglalások veszélyeire az ügyben, ami nem annyira rezonált jól az idei SXSW fesztivál egyébként technológiában kifejezetten jártas, early adopter típusú, ráadásul az emberi jogok iránt érzékeny közönségével. Többen élesen kritizálták a jelenlegi elnök forró kását kerülgető nyilatkoztatát, aki egyszerűen reptéri ellenőrzésekhez hasonlítva próbálta bagatellizálni a digitális kommunikációhoz való hozzáférés jelentőségét.

Miközben az Apple mögé egymás után állnak be a jogvédő szervezetek és opportunista politikusok, egyre nagyobb a kormányzati össztűz és a nyomás Cupertinon.

És most: sport.