Amikor az iPhone kijelzőjének beszállítója az előttük álló fejlesztésekről beszél, biztosak lehetünk benne, hogy az állítások között valahol ott figyel az Apple telefonjának specifikációi. Pontosan ez történt most, a Japan Display tartott pénzügyi értékelést, és ezzel összefüggő konferenciahívást, ahol a jövőbeni tervekről is hallhattunk.
Jön például a Pixel Eyes 2, a cég érintésérzékeny kijelzőinek új technológiája. Vékonyabb kijelzőszél, mélyebb tónusú fekete és megnövelt érintésérzékenység.
Ebben a negyedévben kezdik el tömegesen előállítani ezeket a kijelzőket, a következőben (a június/júliusban záródó időszakban) pedig szállítják. Pont jó az iPhone 7-nek. A cég azt állította, hogy a Pixel Eyes 2 eladási mutatói meghaladják az első generáció számait, amire komoly biztosítékot ad például egy Apple-szerződés.
iPhone 6 pixelek, hogy könnyebb legyen a poszt olvasása
A most érkező kijelzők azonban nem csak ennyivel tudnak majd többet. A cég bejelentette, hogy az új termékeiben az ún. Advanced Low Temperature Polysilicon vagy Advanced LTPS technológiát használja majd. Ez nagyjából azt takarja, hogy a kijelző hátsó oldalán egy rakás tranzisztor felelős a pixeleket ki- és bekapcsolásáért, amivel lehetőséget ad a nagyobb felbontás elérésére, jobb frissítési gyakoriságra, és alacsonyabb fogyasztásra. Szintén a május-júliusi negyedévben kezdődik meg a gyártásuk, és egy év múlva várható a cég szerint, hogy dübörögnek majd az eladások.
A cég azt is elárulta, hogy nagyon ráfekszenek az OLED kijelzőkkel kapcsolatos kutatás-fejlesztésre, hogy 2018-ra tudjanak valami fincsit szállítani. Szintén Apple-specifikus igény lehet: állítólag a cupertinóiak akarnak váltani a technológiára.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.