A The Binding of Isaac: Rebirth című játék egy kisgyerekről szól, akit az anyja bezárt a pincébe. Itt kell szörnyekkel felvennie a harcot, hogy kijusson. A gyermek neve nem véletlen: az alkotók utaltak a bibliai Izsákra, akit apja majdnem feláldozott egy késsel, mielőtt az Úr szólt neki, hogy csak ugratta, igazából nem is kell megölnie. 

maxresdefault_9.jpg

Na, ezt a cuccot az Apple kitiltotta az App Store-ból, arra hivatkozva, hogy nem szerepelhet játékokban gyermekek elleni erőszak.

Amire kiakadt az alkalmazás fejlesztésének vezetője, Edmund McMillen. Gondolatai különös ívet írnak le.

Először is kiakadt azon a nyilvánvaló tényen, hogy az Apple nem tekint úgy a játékokra, mint más művészi alkotásokra, például a könyvekre vagy a filmekre. 

isaac_awesome-noscale.jpg

Szomorú és nagyon ostoba húzás tőlük, hogy ilyen buta és nevetséges okokra hivatkoznak. Gyakorlatilag azt üzenik minden játékkészítőnek, hogy a játékok gyerekeknek valók, és nincs bennük művészi mélység.

Egyébként ez tényleg nyilvánvaló, hiszen az Apple ugyanezt megfogalmazza a fejlesztőknek szánt guideline-ban. Egészen konkrétan leírják, hogy a játékok náluk más besorolás alá esik, mint a dalok vagy a könyvek. Ha egy vallást kritizálnál, írj egy könyvet, ha a szex érdekel, írj egy könyvet, egy dalt, vagy egy orvosi appot - írják.

McMillen azonban továbbment, és a Kettős Mércét Alkalmazó Apple-ből egy gyors csavarral eljutott addig a gondolatig, hogy valójában az Apple okozza a gyermekeknek a problémát. Hogy ők azok, akik hagyják kihasználni a gyerekeket az in-app-purchase-t kihasználó pénzgyárakkal, amik egyedüli célja, hogy megkopasszák az embereket. Akadnak olyanok is, amik pszichológiai trükkel érik el, hogy mindenképp fizess: szinte megzsarolnak, hogy minden eddigi erőfeszítésed elveszik, ha nem fizetsz be egy dollárt.

Mondjuk ezeket a játékokat én is utálom, pont a fentiek miatt. Ha a játék mögötti pénzszerzési stratégia alakítja a játékmenetet, akkor az már valóban nem játék, hanem egy félkarú rabló. De hogy a gyerekbántalmazástól hogy jutottunk idáig, azt már nem egészen tudtam követni.