Ha nézegettél mostanában Youtube-videókat, biztosan találkoztál ez idegesítően hosszú, két perces hirdetéssel, ami miatt azt gondolod, te nyomtál félre valamit, de ami valahogy mégis annyira leköt, hogy utána meg sem nézed az eredeti videót. És rákattintasz, megnézed a teljes, háromnegyed órás verziót:

Az anyagot a Billions in Change szervezet adta ki, aminek a törekvéseiről az alapító beszél a dokumentumfilmben.

Manoj Bhargava egy eléggé különc milliárdos. Ő hozta létre a 5-hour Energy energiaitalt, amiből annyit ad el, hogy a befolyt pénzből a családtagjainak, és azok leszármazottainak nem kellene csinálniuk semmit úgy kilencszáz évig. Neki azonban állítása szerint nem kell ennyi zséda, úgyhogy korábban csatlakozott a Bill Gates vezette Giving Pledge alapítványhoz, hogy a vagyon 99 százlalékát jótékony célra fordítsa.

Vagyis, ahogy ő ezt megvalósítja: gépeket fejleszt a harmadik világ számára.

A filmben látható három nagy projekt, az elektromos áramot termelő szobabicikli, ami egy óra tekeréssel 24 órára elég áramot termel - nyilván kis energiaigényű háztartásokban. Tiszta vizet előállító gépek, amik az óceánok vizét tisztítanák meg, és küldenék vissza a szárazföldre. És egy bizarr szerkezet, ami a szív nyugvó állapotában a lábból visszapumpálja a vért a fej irányába, amit nem egészen tudunk miért jó, de állítólag tanulmányok vannak a hasznosságáról.

Most nem is mennék bele ebbe részletesebben. A film inspiráló, de egy csomó kérdést nyitva hagy. Az áramot termelő szobabicikli nem újdonság, kérdés, hogy mit tudtak ők hozzátenni, és az előállítási költség, a szükséges mennyiség legyártása, szállítása mennyire megoldható. Az óceánok vizét tisztító berendezésben azt nem értem, hogy az áramot hogyan és mennyiért állítják elő számára, valamint hogy az óceánpartokról hogyan jut el a víz a rászorulókhoz, ami továbbra is az elsődleges probléma. Nem csoda, hogy a mainstream média alig foglalkozott a dologgal, hiszen sok sebből vérzik még a történet.

Én más miatt írok róla mégis. Ugyanis az egész film, ahogyan Manoj Bhargava beszél a termékeiről, egy lényeges dizájnelvre összpontosít: az egyszerűség a legfontosabb. Olyan szerkezeteket kell összerakni, amik nagyon egyszerűek, és könnyű bennük cserélni bármit, hogy a világ végén is tudják szerelni. Ez, látva az új iMac szétszerelésének komplikációit, nem tartozik az Apple filozófiájába, mégis, az egyszerűség hangsúlyozása mindig is Steve Jobs hitvallásának része volt.

És ki is találtátok, mit szeretnék mutatni. A filmben többször feltűnik a szerelőcsarnok ajtaja, amin egy ismerős képet láthatunk:

Steve Jobs nem akarta megváltani a világ szegényebbik felét, nem azon gondolkozott, hogyan lehetne segíteni a több milliárd emberen, akiknek nincs áram a házukban, vagy mondjuk még házuk sincs. Ő elképzelte, hogy a technológiával könnyebbé, jobbá teszi az első világbeli ember életét, és az első iPad bemutatásával nagyjából végzett is a tervével. Ha meggondoljuk, annak ellenére, hogy a motiváció nem annyira szimpatikus, mint Bhargava esetében, sokban egyezik a két szemlélet. Ahogy a fenti kép is mutatja.

Amiért ez a poszt megszületett, az egy másik dilemma. A videó alatt ugyanis rögtön odaírta valaki a szokásos, kissé demagóg kommentet, hogy ha az Apple és a Samsung nem a profitra hajtana, akkor lehetne változás. És valahol igaza van: a cupertinóiak évek óta nem tudják, mihez kezdjenek azzal a rengeteg pénzzel, amit összegyűjtöttek. Elkezdték kifizetni a részvényeseket, felvásároltak egy csomó céget, még az autóiparba is beszállnak, ennek ellenére az összeg egyre nő. Képtelenek elkölteni 200 milliárd dollárt. Hiszen Bhargava maximum 4 milliárdos vagyonával ilyen ambíciókat dédelget, mihez kezdene ötvenszer ennyivel?

Szóval valahol igaza van a kommentelőnek, valahol pedig nem. Hiszen látjuk, hogy Manoj Bhargavát Jobs inspirálta, az ő lelkesedését, vízióját, törekvését osztja egy egészen más cél érdekében. Mert nagy dolgokat csak úgy lehet véghezvinni, ha annyira hiszel benne, mint ahogy Steve Jobs hitt.

És valóban, ezt a lelkesedést már nem érzem a mai Apple-ben. Nem lehet őket hibáztatni, vagy jön az álom, vagy nem, ennek ellenére többnyire még mindig nagyszerű termékeket fejlesztenek. Nem zseniálisakat, de nagyszerűeket.

Viszont azt nem gondolom, hogy ez innentől kezdve csak a profitról szólna. Én úgy látom, igyekeznek, akarnak, tepernek, és dédelgetnek még mindig nagy ambíciókat. Ami a profitról szól, az az energiaital-biznisz, amiből az indiai milliárdos meg tudja valósítani az álmait. Ennél talán egy fokkal jobb, amikor az álmod, amit megvalósítasz, egyben a hajtóereje is a cégnek, és ellátja azt a megfelelő tőkével azt. Mi azonban próbáljuk meg árnyalatokban látni a világot, és ha úgy érezzük, hogy az Apple törekvéseit - vagy akár Bhargaváét - nem tudjuk egy tőmondatban lerendezni, akkor inkább ne is tegyük.