Az iFixit arról híres, hogy a leggyorsabban szedik szét nekünk az újonnan megjelenő Apple-termékeket. Általában a bemutató napján, van, hogy még korábban. Így volt az Apple TV-vel is, amit a fiúk a megjelenés előtt kaptak szét, így az Apple állítása szerint - higgyünk nekik, nagyon jó ügyvédjeik vannak:) - megsértették a velük kötött szerződést. Már azt a szerződést, amit az appjuk beadásakor írtak alá, így megszüntették a fejlesztői státuszukat, az alkalmazás lekerült az App Store-ból.
Ezt egyébként az iFixit elmondásából tudjuk.
Pedig milyen jó ügynök! Ők voltak azok, akik az iPhone 6s kapcsán először felhívták a figyelmünket a ház körüli, illetve az alaplapi csatlakozókat körülölelő vízálló tömítésekre, amik eredménye már ismert.
Ne bántsátok az iFixitet! A borókabokor csodája, és az Appleblog Facebook-oldala nem volt elég nektek?
Ki emlékszik még az iPhone 3G premierre, amikor a T-Mobile egyedüli forgalmazóként ünnepelte, hogy Steve Jobs világot megváltoztató, immár App Store-os készülékét elkezdik árusítani?
Azóta sokkal szabályosabb mederben folynak ezek a dolgok, nincsenek hullámok, egyre simábban megy minden.
Nem elég, hogy az Apple rövid időn belül egy csomó országba eljuttatja a telefont, vagyis láthatóan annyit gyártottak a nulladik napra, mint a rosseb, még a hazai cégek is mind megegyeznek az árusítás kivitelezésében. Vagyis az APR-ek, így az iCentre üzletei, a Telekom, a Vodafone és a Telenor is mind...
holnap kezdik meg az előrendelések fogadását az Apple új telefonjaira,
amit október 9-én, tehát rá egy héttel lehet először átvenni.
Mindegyik forgalmazó megerősítette ezeket az infókat. És egyébként nagy a kapkodás, nem számítottak arra, hogy ilyen gyorsan itt lesz a telefon.
Árakat egyelőre nem tudni biztosan, tavaly 220.990 forintról indultak az új modellek, most is erre, legfeljebb az árfolyam miatti drágításra lehet számítani. Amint zöld jelzést kapnak a szolgáltatók az árakra vonatkozóan, máris megírjuk mi is.
Amiket még érdemes figyelembe venni a döntésnél:
A Telekom meghirdette a készülékbérlet programját, havi 14 990 vagy 17 990 forintért mindig a legújabb iPhone-t nyomják a kezedbe. Közben persze egyiket sem birtoklod, ha lemondod a bérletet, vissza kell adnod az aktuálisan nálad lévő készüléket.
Az iCentre-nél olyan akcióthirdettek, amivel régi készülékedet, Samsung okostelefonodat, Microsoft tabletedet, Macedet beszámítják új készülék vagy kiegészítő vásárlásánál.
A Google csendben frissítette az iOS appját, így mostantól a kezünkön is követhetjük, merre is kellene mennünk, ha oda akarunk érni, ahová elindultunk. Próbálgassátok ti is a legcsúnyább ikonnal rendelkező, egyébként nagyon hasznos programot csuklóról.
A cégnek egyébként lett volna alkalma bejelenteni az újdonságot a tegnapi sajtóeseményen, ami azért bizonyos elemeiben nagyon is hasonlított az Apple legutóbbi bejelentéscsomagjára. Fogalmazzunk röviden úgy, hogy ami az Apple-nek az iPhone 6s, iPhone 6s Plus, az új Apple TV és az iPad Pro
az a Google-nél a Nexus 5X, a Nexus 6P, az új Chromecast és a Pixel C tablet.
Ahogy a Marketwatch írta: a Google mindent kiadott, amit az Apple, csak olcsóbban. Ha ez így megy, és az ipari kémkedés ilyen szép párhuzamokat alakít majd ki (mindkét oldalon), a klónrendezvények sokaságával nagyon-nagyon unalmas lesz az consumer tech-piac. Lehet, hogy már most is az:(((
Az Apple hivatalosan is bejelentette, hogy ma sem unatkozunk, mert
letölthető lesz az OS X El Capitan!!!!
Jön a Metal OS X-re is, ami alacsony szintű hozzáférést biztosít az alkalmazásoknak a grafikus erőforrásokhoz. A fő processzor és a grafikus processzor jobban együttműködik, és az új operációs rendszer általában is sokkal gyorsabb lesz.
Jön a SplitView, amivel egyszerre két ablakot tudsz full screenben futtatni. Asztali gépen nem akkora szám ez, inkább kényelmet jelent: nem kell ablakokat méretezgetni kézzel.
A MissionControl rendezettebb lesz, amitől kicsit félek, mert én a mostani káoszban mindig megtaláltam mindent, gyorsan.
Legyintő mozdulatok Mailben. Javaslatokat ad a levelező fél adatainak elmentésére a felhőben szinkronizált kontaktok közá.
A Jegyzetek végre szinkronizálni fog az iOS-sel, és hasonlóan okos lesz. És elérhető a többi alkalmazásból.
A Fotók is javul, és külső fejlesztők effektjeit is beilleszthetjük.
Az AirPlay egy apróságnak köszönhetően nagykorúságba lép, amikor a laptopunkon böngészve egy videótartalmat kínáló weboldalara lépünk, ami felkínálja egyetlen gombbal az AirPlayt - ezt megnyomva csak a videós tartalom jelenik meg a tévénken. Apple TV kell a kettő közé, persze, de akkor is fontos, hogy ez így működjön.
Én a helyetekben, ha valamit ma letöltenék, akkor ez az lenne, amit letöltenék ma.
Lassan letelik az első feliratkozóknak az ingyenes három hónap, az Apple erre az alkalomra fogja, hogy videós tájékoztatást kell adnia, amiért egy ilyen kevéssé intuitív szoftvert sikerült piacra dobni. A premier után negyed évvel sem igazán érti a működését egy mezei júzer.
Itt vannak a videók, ha te sem érted:
Külön posztokban foglalkoztunk egyébként a videókban nem látható kérdésekkel, az iTunes Match és az Apple Music viszonyáról, én pedig továbbra is várom azt a videót, amiben az Apple elmagyarázza, hogy a saját magam grabbelte, ennek megfelelően feltűnően Track03.mp3 fájlomat, valamint még vagy negyven dalt miért gondolta úgy a szoftver, hogy elérhetetlenné tesz offline módban, ezáltal meghallgatásukat csak Apple Music előfizetéssel teszi lehetővé.
Tudom, Dalrymple-vel egy napig foglalkozott három Apple géniusz, hogy elhiggye, ő tehetett erről, én viszont nehezebb dió vagyok. Ott voltak, előfizettem, aztán nincsenek ott. No bonyi, just give me bákk.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.