Edward Hornsey összevásárolt mindenféle lopott és meghibásodott mobilt a netről, majd bevitte ezeket az Apple-höz javíttatásra: a visszakapott iPhone-ok már nem ugyanazok a darabok voltak, amiket leadott, hiszen valódi javítás helyett ilyenkor általában valamilyen refurbished példányt adnak vissza az ügyfélnek.
Ez volt a tökéletes módszer: Edward megszabadult minden, a lopott telefonnal járó nyűgtől, nem kellett attól tartania, hogy egy nap majd kopogtat nála a rendőrség és elkobozza a készüléket, ráadásul a refurbished példányokat szinte újként tudta értékesíteni, jelentős haszonra téve szert a bizonytalan forrásból vásárolt lopott mobilokhoz képest.
Edward lényegében a pénzmosáshoz hasonló szolgáltatásra vette rá az Apple-t, kihasználva azt a kiskaput, hogy a vállalat nem ellenőrizte, hogy egy személy hány készüléket visz vissza. Szóval belevágott és 51 iPhone-nal játszotta el a cserebereprogramot.
Aztán egyszer mégiscsak összeállt a kép és a rendőrség letartóztatta a fickót. A nyomozás során 11 millió forintot találtak a számláján, bár a cikk nem részletezi, hogy ez csak úgy ott volt, vagy az iPhone-okkal összefüggésben került oda. Hat hónapra ítélték.
Az informatika remekül fejlődik, de a gyorsan merülő, lassan tölthető akkumulátorok erős gátat szabnak a további növekedéseknek. A mobileszközöknél elsődleges szemponttá vált az üzemidő, az Intelhez hasonló nagy gyártók is ennek a célnak rendelték alá a fejlesztéseiket, így az x86-os processzorok például már évek óta alig gyorsulnak, inkább csak a fogyasztásuk csökken, hogy kompenzálják az akkuipar stagnálását.
Csakhogy.
Van egy rakás áttörés előtt álló technológia, amiket most a Pocket-lint.com összegyűjtött egyetlen cikkben, hogy lássuk, mi vár ránk a következő néhány évben. Ha ezeknek csak a fele megvalósul, 2017-re rá sem fogunk ismerni az eszközeinkre, úgy megnőnek a lehetőségek.
Sajnálatosan kis figyelmet kapott nálunk a hír, miszerint két fickó törött sörösüvegekkel esett egymásnak az oklahomai Tulsában, mert nem tudták eldönteni, hogy az Android, vagy az iOS-e a jobb platform.
Egyes hírek szerint a vita még ennél is sokkal konkrétabb volt, a véres leszámolásra azért került sor, mert a Samsung Galaxy S6-iPhone 6 vonatkozásában képviseltek eltérő álláspontot a felek. Az alapvetően nyugodt hangon induló vitának az adott furcsa dinamikát, amikor az egyik fél eltörte egy sörösüveg nyakát és azzal támadt a másikra, aki aztán hasonló eszközökkel folytatta a diskurzust.
Végül a kiérkező rendőrök fékezték meg a polemizáló feleket, akikből addigra már ömlött a vér és a piaszag.
Még hogy a számítástechnika unalmas.
Egyébként meg tényleg kár ilyen értelmetlen erőszakhoz folyamodni efféle kérdésekben.
De mindketten azt gondoljuk, hogy ez volt a legszebb iPhone dizájn ever:
Michael Fasbenderben a Variety-nek adott interjúban mesél arról, hogy még mindig egy iPhone 4-et használ, mert szerinte az volt eddig a legszebb iPhone és annak ellenére sem cserléi le, hogy a készülék már eltörött, mert addig használja, amíg működik.
Ilyen nagyszerű srác ez a Michael, aki ugye megkapta Steve Jobs szerepét a legújabb életrajzi filmben.
Megvette az iPhone 6-ot és érezte, hogy valami nincs rendben. Boldogok voltak, meg minden, de nem volt kémia. Aztán megjelent a Galaxy S6 Edge, és nem értette, hogy az miként lehet annyira szép: az iPhone 6-tal járt moziba, de közben mindig a másikra gondolt.
Ettől a csiki-csuki állapottól tönkrement érzelmileg. Tiszta ideg volt. És akkor megnézte a Blöfföt:
Tudta, mit kell tennie: megvette a Samsung mobilját és szimbolikusan agyonlőtte. Egy Desert Eagle-lel. Lassítva, hogy még jobban fájjon. Mindkettejüknek:
A videót valójában az Unbox Therapy-s Lewis Hilsenteger készítette, aki előszeretettel hajtogat iPhone-okból is csákót a videóiban, szóval érzelmileg még nem lett kompromittálva.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.