Két napja elérhető az óra, szedjük össze a legizgalmasabb, vagy épp leghülyébb híreket vele kapcsolatban.
A fontossági sorrendet természetesen az a videó vezeti, amelyikben arra keresték a választ, hogy milyen konyhai tortúrát bír ki a Watch. Ha egyelőre vannak is kétségeink azzal kapcsolatban, hogy az első generáció mennyire hasznos, a videó megnézése után abban biztosak lehetünk, hogy strapabíróbb kis dög nem nagyon került még ki az Apple kezei közül. Majdnem elpusztíthatatlan. Majdnem:
Az iFixit a mai premier örömére szétszedte az órát, hogy lássuk, mi van belül. Meg fogtok őrülni:
áramkörök!
Kiderült persze néhány érdekesség is. Például hogy a legolcsóbb bushman-kivitelben is lesz egy kis arany, az antennát ugyanis a nemesfémmel vonták be, akár a 2015-ös MacBook Próban.
Dolog közben előkerült a titokzatos bemeneti nyílás is a szíj mögött, ami az óra szerelésénél lehet segítség diagnosztikai feladatoknál, de ezen keresztül idővel akár intelligens szíjak is hozzáköthetők lesznek a Watch-hoz.
A szerelők megtapogatták a Taptic Engine-t és az irányításért felelős digitális koronát, majd összehasonlították a Watch és egy hagyományos óra belsejét. Megint őrület következik:
különböznek!
Az akkumulátor a kijelző alatt helyezkedik el és kábé ez az egyetlen alkatrész, amit könnyen ki lehet pattintani a helyéről:
Amúgy egészen másfajta eszközöket igényel a szerelés, mint egy normál óránál, de ezt sem sokkal egyszerűbb műteni az iFixit szerint. Amit azért nehezen hiszek el, próbáltam én már órát összerakni és nyolc áramkört egészen biztosan könnyebb kiszedni, mint egy rakás fogaskereket, hajszálvékony féket, meg hasonlót. Mondjuk nekem az sem sikerült:
Lényeg, hogy az óra rövidesen elérhetővé válik a világ számos országában, mi meg a terveink szerint este kilenc körül kitesszük a bemutatóvideónkat, amit már annyira vártok (oké, mi várjuk).
És ezt Ming-Chi Kuo állítja, ami elég rossz hír, mert ő elég pontosan szokott dolgokat állítani. A lényeg, hogy a fickó úgy tudja, hogy az 5s forgalma még mindig olyan nagy, negyedévente 5-7 millió darabos, hogy egyszerűen nincs komoly igény egy új, négy colos mobil piacra dobására.
Ez némiképp szembemegy azzal a, hm, nem is értesüléssel, inkább igénnyel, hogy legyen már egy friss hardverrel szerelt normális méretű mobilja is az Apple-nek. A KGI szerint ilyen ugyanis még egy darabig nem lesz. Ugyanakkor Kuo szerint legkésőbb 2016-ban biztosan kapunk egy ilyen készüléket, mert:
- a 4 colt nem adhatja fel az Apple
- viszont legkésőbb jövőre ideje lesz fejleszteni a hardveren
- már csak azért is, mert az Apple be akarja majd vonni ezt a kategóriát is az Apple Pay rendszerébe, amihez nem árt az NFC csip
Ha a fentiek és a korábban megjelent hírek pontosnak bizonyulnak, akkor idén ősszel eltűnhet a kínálatból az 5c, helyette marad az 5s, meg a két hatos és a két új 6s, jövőre meg jön majd valami négycolos bigyó, 6-os hardverrel.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.