Nehéz volt ebből a történetből kihozni a happy endet, de csak sikerült. És egy olyan helyről jött a jófejség, ahonnan nem számítottunk rá.

Tegnapelőtt írtam Zoli kalandjáról, akit kissé felbosszantott az Apple azzal, hogy default bekapcsolt egy funkciót az iOS 9-ben, aminek köszönhetően hősünk a szokásos netezési szokásai mellett az adatcsomagja elpárolgását vette észre.

A Wifi-asszisztens ugyanis saját otthonában támadta meg gyanútlan olvasónkat. A saját wifi-hálózatunkról is ledob minket, ha úgy érzi, nem megfelelő.

Abban a posztban megírtam, hogy az Apple egészen addig nagyon megértő volt, amíg Zoli nem lebegtette meg a kártérítés lehetőségét. Utána tékozlóhomárosan megkérdezte, hogy honnan tudhatják, valójában nem Zoli változtatta meg a netezési szokásait az iOS 9 megjelenésével egy időben? Majd azt az eleinte elborult ötletet adták, hogy a panaszos menjen be a szolgáltatóhoz, és mutassa meg neki a Wifi-asszisztens gombot.

97781-are-you-fucking-kidding-me-gif-hydz.gif

Nem fogjátok elhinni: Zoli kipróbálta a lehetetlent, és elment a Vodafone ügyfélszolgálatra. Elmondta, hogy előző hónapban egy Apple-ficsör miatt kellett plusz adatcsomagot kérnie, és ha lehet, ennek kérné vissza az árát. Nem fogjátok elhinni, de

az ügyintéző saját hatáskörében elfogadta az indokokat, és a következő havi számlán jóvá írják a plusz költést.

Mivel nem nagy összegről volt szó, így belefértem az ügyfélszolgálatos által jóváhagyható méltányossági keretbe. Azt mondta a hölgy, hogy ha nekem így megfelel, akkor ezzel kárpótolnának az engem ért kellemetlenség miatt, és nem kell bizonytalan kimenetelű, ámde költséges perre vinnem az ügyet. Tök jó volt, hogy azonnal megértette mi a szitu, ellenőrizte a dátumokat, aztán megkért, hogy várjam meg a vonalban, amíg elintézi az ügyet. Az egész nagyon profi, és nagyon emberi volt, azt hiszem ilyen a jó ügyfélszolgálat.

Vége, ez volt a történet. Én azt hiszem, hogy így kell kezelni ezeket a dolgokat. 1-2 ezer forintért továbbküldözgetni a telefonálót, európai ügyfélszolgálat-vezetőséget mozgósítani, meggyanúsítani az ügyfelet, órákra lefoglalni egy magyar és több külföldi call centerest, nemzetközi hívásokkal telefonszámlát dagasztani, hogy a végén több legyen a beleölt pénz a keménykedésbe, mint maga a követelt, valójában csak igazságérzet miatti méltányossági kérés, nem menő.