Tim Cook sokat beszélt tegnap, ebből kiderült például az is, hogy jelenleg 8,5 millió ingyenes felhasználója van a szolgáltatásnak, ők tehát még az első három hónapos periódusban vannak, 6,5 millióan azonban már fizetnek az unlimited zenéért.
Vegyük észre, hogy augusztusban még 11 millióan próbálgatták az Apple Musicot, ami azt jelenti, hogy kábé minden második ember maradt az ingyenes periódus után, vagy felejtette el lemondani a szolgáltatást, amikor az hirtelen fizetősre váltott. Ha a trendek maradnak, akkor a jelenlegi 8,5 milliós trial-tábort figyelembe véve elég gyorsan tízmilliósra bővülhet a fizetős csapat, amin nem is olyan rossz: a Spotify-nak jelenleg 20 millió előfizetője van, az Apple ennek a felét hozta össze néhány hónap alatt, úgy, hogy az androidos tábor még meg sem lett csáklyázva ingyenes időszakkal.
Más szempontból nézve persze a fenti szám töredéke annak, ahány kompatibilis Apple-eszköz van használatban, szóval a potenciális vásárlókénak. Én mondjuk előfizető lettem, bár utoljára szerintem három hónapja használtam a szolgáltatást, miután Mirivel, Ádámmal és Tamással Firenzében forgattunk, és Toszkánában autózgatva Ádámra rájött, hogy szeretné meghallgatni Stevie Wondertől a Part-Time Lovert. Meghallgattuk.
Veletek mi a helyzet?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.