Szóval viszonylag keveseket érdekel, vagy legalábbis keveseket érint, de megjelent az óra új operációs rendszere, amit némi szívás és egy órányi kísérletezést követően fel is tudtam telepíteni.
Amire figyelni kell:
- - a Watch legyen töltőn és legyen legalább 50 százalékos a töltöttsége
- - Ha az iPhone nem tud csatlakozni a szerverhez (ugyanis a mobilról megy a telepítés), újra kell indítani
Újra kell indítani.
Írtam már, hogy rövidesen lesz egy bemutatóvideó az órával töltött másfél hónapomról (Szabolcsnak továbbra is hála, hogy megteremtette a lehetőséget és kölcsön adta a sajátját), csak előtte még ugye iPhone 6s-ről meg hasonlókról kell forgatni, elöljáróban annyit, hogy nem változott meg az életem és ezen a WatchOS 2 sem változtatott sokat.
Megjelent pár tényleg tök jelentéktelen apróság, új háttérképek, mondom ÚJ HÁTTÉRKÉPEK, van landscape mód kikapcsolt állapotban, amit persze nehéz értelmezni egy négyzet alakú eszköznél és a digitális korona tekergetésével meg tudod nézni, hogy mi van ütemezve holnapra, vagy akármikorra.
Ennél sokkal fontosabb, hogy végre közvetlenül az órára is lehet telepíteni a külső fejlesztők alkalmazásait és nem az iPhone-ról tölt át mindent a cucc, amitől jellemzően lassú lett a Watch, egyebek közt ezért sem kelthette prémiumtermék benyomását.
Egyelőre azonban nincs tele kompatibilis alkalmazásokkal a Store, talán ha egy tucatnyi van, szóval az operációs rendszer telepítése után nagy változásra nem érdemes számítani. Talán majd idővel.
Nem, továbbra sem gondolom ez különösebben kiforrott terméknek az Apple Watch-ot, amit tömegeknek lenne érdemes megvásárolni, de az okokat és a miérteket egy videóban fogom majd elmesélni néhány hét múlva.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.