Mindenkinek lehet kedvenc terméke, imádhatod az Apple-t a Mac Prójáért, gyűjtheted otthon a G4 Cube-okat, féltve előveheted a szekrényből a 160 gigás iPod classicodat, hogy "ilyet azóta se", de ha az elemzők vizsgálják a céget, őket ezek nem érdeklik. Számukra

Apple = iPhone.

Ez derült ki legalábbis abból az esésből, amit a cég részvényeinek értéke produkált a múlt heti negyedéves jelentés hírére.

screen_shot_2015-07-27_at_09_12_26.png

Pedig jó negyedév volt megint, a számok nőnek, a cégnek elkölthetetlen, 203 milliárd dollárja van azonnal felhasználható formában, de valami mégis történt. 

Csak 47,5 millió iPhone fogyott. Miközben az elemzők arra számítottak, hogy 50 millió közelében lesz ez a szám, vagy akár meg is haladja majd a bűvös határt.

Az Apple ezt azzal magyarázta, hogy 600 ezer készülékkel kevesebbet szállítottak ki, mert el akarták kerülni a raktárkészletek felhalmozódását. A piac reakciója azonban egyértelmű: az iPhone-eladások alapján döntöttek a papírok eladásáról. Érezhető, hogy a Wall Street árgus szemekkel nézi az iPhone fogyását, el akarja csípni azt a pillanatot, amikor a laikusoknak még nem látszik semmi, de ők már tudják, hogy a termék nem nő tovább. Hogy kifulladt.

És persze: _lesz_ egy pont, amikor nem nő tovább. Ott van még Kína, az Apple erre a piacra összpontosít most, és úgy tűnik, ki is tudják aknázni az ottani pénztárcákban rejlő lehetőségeket. De az is elfogy egyszer, és akkor jöhet a pánik.

Hogy miért? Mert az Apple bevételeinek ekkora részét adja a telefon:

bi_graphics_applerevenue_v03.png

És most lássuk, hogy a mostani elemzői miniszívroham mögött valójában mekkora a tényleges negatív trend. Itt vannak az iPhone-eladások, negyedéves bontásban:

screen_shot_2015-07-27_at_09_10_11.png

Látható, ahogy a karácsonyi rekord negyedévek kiugranak, ezt követően pedig 3 negyedéven keresztül hasonló ívet ír le a görbe: először egy magasabb, aztán a harmadik negyedévben egy alacsonyabb eladási mutató, majd a negyedik pénzügyi negyedévben a kettő közé belőtt értékesítés. Ha így vizsgáljuk, és a karácsony utáni negyedévek eredményét a karácsonyi rekorddal vetjük össze, nem látunk semmilyen szokatlan trendet. A 47,5 millió készülék 64 százaléka a decemberi őrületnek, tavaly ugyanez az időszak 69, azelőtt pedig 65 százalékot hozott. Szóval az Apple hozta az elvárható számokat, itt most tényleg néhány százezer iPhone-ról beszélünk: ha ennyivel többet adnak el, már nincs semmi negatív reakció.

És ha már így belejöttem, jósolok egyet: a következő negyedévre 55 millió készülék eladása várható, a fenti vizsgálódás alapján. Majd meglátjuk három hónap múlva, mennyire jött be a jóslat.