Körülbelül 17 évesek lehettünk, ami azt jelenti, hogy az alábbi sztori jó 17 évvel ezelőtt, a kilencvenes évek végén játszódik, amikor Zoli barátommal renderelni kezdtünk. Megszereztünk egy melót, egy győri számítógépboltnak kellett animációt készítenünk egy vásárra, hogy fusson valami a kijelzőkön, miközben az ügyfelekkel tárgyalnak. A videóban egy virtuális városban csatangolt a kamera, hidak alatt ment át, autókat kerülgetett, végül emelkedni kezdett, felszállt a legmagasabb toronyház tetejére, aminek az antennájára a számítógépbolt neve és logója volt ácsolva.

Szuper meló volt, főleg, hogy a gépek teljesítménye csak arra volt elég, hogy az épületek rácsszerkezete előtt nézzük meg a mozgást, ha arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen lesz textúrák között, renderelni kellett, márpedig az egy perces animáción kábé két napig dolgozott két, rendszerbe kötött pc: Zolié és az enyém, emlékeim szerint ezek korai Pentiumok lehettek.

Szóval két napig vártunk, majd csekkoltuk a végeredményt, aztán módosítottunk kicsit az animáción, majd megint két nap renderelés és így tovább, vagy egy hónapon át.

És senki sem vádolhatott minket azzal, hogy a végeredmény profi lett, vagy szép, esetleg esztétikus, utólag visszagondolva több mint valószínű, hogy rettenetes videót adtunk le.

Na. Pont ez a munka jutott eszembe, amikor a Mesut G. Designs iPhone 7 koncepcióvideóját néztem.

Az animáció pocsék, a készülék katasztrofálisan néz ki, Jony Ive valószínűleg megkísérli majd valamilyen tompa tárggyal kivájni a szemét, ha véletlenül meglátja, már ha az agyvérzés után tudja még majd mozgatni a kezét: