Ez a hír kevéssé meglepő, inkább időszerű. A Bloomberg úgy tudja, hogy a gyártósorok már elkezdték ontani az iPhone-ok legújabb generációját, amiket várhatóan szeptemberben mutat majd be az Apple. Mivel addig már csak kevesebb, mint három hónap van hátra, és a premierre jó tízmilliósra kéne dagasztani a készleteket, egyáltalán nem csoda, hogy a gyártás már valamilyen formában megindult, bár simán lehet, hogy most még csak a próbáknál tartanak az üzemben, és a valódi tömeggyártás csak valamivel később indul el.
A lap úgy tudja, hogy az iPhone 6s úgy néz majd ki, mint a jelenlegi generáció, de lesz benne Force Touch is, amit már az új MacBookból is ismerünk, és amit másfél hónapja mutattunk be:
A funkció lényege, hogy a kijelzőből más és más funkció jön elő attól függően, hogy milyen erősen nyomod.
A fentieken kívül a rózsaarany kivitel megjelenésére lehet számítani, valamint egy általános szteroidkúrára és egy szuper minőségű, 12 megapixeles kamerára. Ja, és várhatóan az előlapi kamera minősége is sokat javul majd, egyébként ideje, hogy a gyártók elkezdjenek reagálni arra, hogy a mobilokat 63 százalékban szelfire használják.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.