Az Apple újdonságai, a News és az Apple Music sokaknak csak egy újabb ficsör, de az iparágban dolgozók közül sokan kapták fel miattuk a vizet. Ezenkívül elég súlyos biztonsági résről is hírt adtak szakértők, amiket az Apple hat hónapja sem volt képes kijavítani.
Menjünk sorban.
Kezdjük a leglazább anyázással, Anton Newcombe tweetjeivel, amikben sátáni cégnek nevezi az Apple-t, valamint ördögként hivatkozik rájuk. Mindezt a három hónapos ingyenes próbaidő miatt. Az Apple ugyanis szólt a frontember kiadójának, hogy ha nem egyezik bele, hogy felhasználónként negyed évig nem kap semmit a zenéjéért, akkor szerződést bontanak.
Annyira belelovallta magát a dologba, hogy még ezt is leírta, ami súrolja a büntethetőség határait:
Remélem, a szegények értéktelennek ítélik a törvényeket, és porig égetik a Bay Area-t, kezdve Cupertinóval
Fucking @iTunes
— antonnewcombe (@antonnewcombe) June 17, 2015
Egyébként a csávó nincs egyedül, többen is kifejezték a félelmüket az új szabályozással kapcsolatban. Az Apple a freemium modell elleni harcban pont ugyanarra a céltáblára került, ahol az általuk démonizált cégek.
A másik mikrobotrány a lapkiadóknál kezdett el gyűrűzni. A BBC írt róla, hogy lapok és bloggerek kapnak az Apple-től olyan emailt, amiben engedélyt kérnek, hogy az RSS-ből kinyert tartalmukat kiadhassák a saját szolgáltatásukon belül.
A felkérés opt-out. Ez benne a meglepő. Vagyis az Apple úgy veszi, hogy beleegyezel az emailes felkérésre, ha nem válaszolsz nekik, hogy nem.
Beleegyezel abba, hogy a tartalmadat felhasználják, újra kiadják, reklámot helyezzenek mellé, amiből lehetséges, hogy semmilyen bevételed nem lesz, és amennyiben nem veszed fel a kapcsolatot az Apple-lel, ezek a feltételek elfogadottak.
Én hallottam már korábban is cinkes húzásokról az Apple-től, és arroganciában Steve Jobsot nehezen lehetett felülmúlni, de ezzel most Tim Cookéknak sikerült.
Most pedig következzen a hab a tortán. Az Indiana University és a Georgia Institute of Technology biztonsági mérnökei az iOS-ben és az OS X-ben is találtak egy biztonsági rést, amivel egy másik alkalmazás könnyűszerrel lophat jelszavakat és más érzékeny információkat a többi alkalmazásból. A cross-app resource access (XARA) támadás az iOS és OS X-es alkalmazások 88,6 százalékán simán átment, ezek átengedték az érzékeny információkat egy másik appnak, noha az Apple épp azon dolgozott sokat, hogy elzárja egymástól a futó alkalmazásokat, és a megfelelő kerítéssel vegye körbe a folyamatokat.
Kérdezhetitek, hogy hogyan kerül fel egy ilyen ártó program a vizsgált gépekre: az App Store-ból. Az Apple ellenőrzésén simán átment a kód.
A biztonsági szakértők még tavaly októberben jelentették a problémát az Apple-nek, akik hat (6!) hónapot kértek, amíg javítják. Azóta sem történt semmi.
Hát erről beszélek, amikor azt mondom, hogy az Apple-nek komolyabban kell vennie a biztonságot. Erre nincs értelmes magyarázat.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.