Tök normális, hogy a darabszám alapján végzett kutatásokat a Samsung vezeti az okosmobilos piacon, hiszen elég szépen diverzifikált portfóliója van a cégnek, tele olcsóbb és közepes árú készülékekkel: a csak drága telefonokat áruló Apple-nek elvileg labdába se rúghatna ebben a versenyszámban.
Persze a profit tök más kérdés, de erről majd máskor.
Főleg, mert a fenti okfejtés ellenére is az Apple lett a második legnagyobb okosmobilgyártó a világon a Gartner szerint. Itt vannak a számok:
Az érdekességek: a Samsung kicsit összeroppant egy év alatt, 30,4-ről 24,2 százalékosra csökkent a cég piaci részesedése, miközben az Apple messze a legnagyobbat nőtte a teljes mezőnyből, 2,6 százalékpontos plusszal. Vegyük észre, hogy most még nem darabszámról, hanem piaci részesedésről beszélünk: az iPhone-ok aránya egy eleve 20 százalékkal megugró darabszámú biznisz keretei közt nőtt.
Ha az eladott példányokat nézzük, azt látjuk, hogy a Samsung a jelzett gyártók közül egyedüliként csökkentést volt kénytelen elkönyvelni, az Apple viszont másfélszeres növekedést. Abban nagyjából egyetértenek az elemzők, hogy elsősorban a kínai piac adott löketet a kaliforniai cégnek.
Ez pedig az operációs rendszerek piaci részesedésének táblázata:
Nagyjából ugyanazt látjuk, mint fent, csak pepitában: az Android kicsit gyengül, persze nem darabszámban, az Apple minden mutatóban emelkedett, szegény Windows és Blackberry meg magányos lovagként kavirnyázik a lista végén.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.