2008 körül kezdtünk el rádöbbenni, az App Store előretörésekor, mennyi mindenre jó egy okostelefon. Hogy egy új program olyan funkciókat képes előhozni a készülékből, amiért korábban, külön eszközként vagyonokat fizettünk - igen, még az iPhone áránál is többet. Jó példa erre a színfelismerés: a vakoknak készített színfelismerő eszközök alig voltak hozzáférhetőek itthon, most pedig egy appot kell csak letölteni hozzá, és kész. Hála nektek pedig tavaly év végéig 31 iPhone-t és 4 iPod touch-ot soroltunk ki a vakok és gyengénlátók között, hogy minél többen használhassák ezeket a funkciókat.
Szóval mára már megszokott lett ez a jelenség. Követhetetlen. Annyi alkalmazás, annyi fejlesztés készül a telefonra, hogy képtelenség akár csak észben tartani ezeket. Akinek olyan kell, amit keres, rátalál, és örül.
A kaliforniai UC Berkeley iPhone microscope projectje azonban még ezek közül is kitűnik. Az egyetem kutatói kifejlesztettek egy 3D-s nyomtatóval elkészíthető dobozt, ami alá a megfelelő szettet tolva a telefon három perc alatt képes azonosítani a vérben található parazitákat, a telefon kamerájából mikroszkópot varázsolva, öt másodperces videókat elemezve. Ezután már a gyógyszer felírása rutin.
Ugye Afrikában még az orvosi ellátás sem magától értetődő, pedig sokat szenvednek olyan betegségben, ami egy megfelelő diagnosztizálással simán gyógyítható lenne. A folyami vakságot vagy elefántkórt okozó paraziták elvileg egyszerűen kiirthatóak egy gyógyszerrel, de van egy bökkenő: ha a beteg a Loa Loával, vagyis az afrikai szemféreggel is fertőzött, akkor agykárosodás is felléphet, sőt simán bele is lehet halni a gyógyszer szedésébe. Ezért fontos a pontos diagnózis.
A CellScope Loa nevű eszközt, amit a fenti videóban is láthatunk, viszonylag könnyű megépíteni. Most Kamerunban vetnek be egy adagot belőle, és meglátják az eredményeket.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.