Ezt Tim Cook mondta a tegnapi telefonos konferenciahíváson, ahol újságírók faggatták a negyedéves jelentésről (amiről itt írtam bővebben). A jelentésből világosan látszik, hogy az Apple a legutóbbi három hónap 40 százalék feletti árrését nem tudja tartani, a következő időszakra 38,5 - 39,5 százalékot jósolnak. Ők tudják, hogy a következő negyedév slágerterméke(i) nem felfelé, hanem lefelé mozdítja a számot.
Ezt meg is erősítette: ebben a negyedévben alacsonyabb az árrés az órán, mint a céges átlag.
– tette hozzá.
A konferenciahíváson elhangzott még néhány érdekesebb állítás, így például:
- 27 céget vásárolt fel az Apple az utóbbi 6 negyedévben
- Több mint 3500 alkalmazás érhető el az Apple Watch-ra (ezek legtöbbje nyilván nem dedikált program, hanem már meglévő iOS címek felkészítése az órára is)
- Több mint 1000 alkalmazás használja a HealthKit-et
- Soha nem volt még ilyen sok iOS-switcher, aki más platformról vált iPhone-ra
- Június végén jön a következő Apple Watch-hullám, a második körös országok akkor kapják meg a lehetőséget, hogy rendeljenek a termékből. Hogy melyek ezek az országok, rejtély.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.