Egy éve még nagyon nem lehettünk biztosak abban, hogy az Apple Watch a cég új, nagy dobása lesz az iPad után, vagy az első olyan termék hosszú idő óta, ami nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Most már nagyjából látszik a helyzet. Röviden: siker.
Miközben az Apple (vagyis Tim Cook) hivatalosan csak annyit mondott, hogy “jók voltak” az eladások az online rendelés első hétvégéjén, a Slice Intelligence piackutatása számokkal is alátámasztotta ezt. Szerintük csak az Egyesült Államokban
csaknem egymillió óra fogyott
az online üzletben (a becslést 9080 online vásárló válasza alapján adták).
És akkor hol van Európa, meg a kínai piac, meg Japán, ugye.
Nagyon szerettem volna megmutatni, hogy ezzel a teljesítménnyel - ha igaz - hová pozicionálja magát az Apple, de nagyon nehéz dolgom van. Nem elég, hogy ahány elemző, annyi állítás, de tovább nehezíti a dolgoz, hogy a Samsung például eladottnak tekinti, statisztikai szempontból, az üzletekbe kiszállított, raktárban várakozó óráit is. További kérdés, hogy mit tekintünk okosórának? A fitneszkarkötőt, ami mutatja az időt, ide soroljuk?
A sok becslésből és sajtóközleményből kábé azt lehet biztosan látni, hogy az okosórapiac nő. 2013-ban 2 millió csuklón hordható eszközt adtak el, míg 2014-ben ez a szám már 6,8 millió a Smartwatch Group szerint. A tavalyi év úgy néz ki, hogy 1,2 millió okosórát szállított a Samsung, 700.000-et a Pebble (ők eddig összesen egymillió készüléket adtak el), a Moto 360 például félmilliós példányszámban fogyott. A lista utolsó 79 cége pedig csaknem annyi órát adott el, amennyit a Samsung, vagyis nyüzsög az akvárium.
Szóval 2014-ben a fenti számítások szerint így festett a helyzet az összes csuklónk hordható eszköz tekintetében, darabszámra vonatkozóan:
Ha ebbe belevesszük az Apple első hétvégéjének becsült eredményét - figyelembe véve, hogy a világ többi részén található országokban nagyjából hogyan fogynak az Apple-termékek az USA-hoz képest -, ezt látjuk:
A táblázat tavalyi adatokat vet össze ideiekkel, szóval erősen hipotetikus, de azért az arányokat látni.
Még keményebb a helyzet, ha csak a szigorú értelemben vett okosórákat tartjuk meg a kalapban. Láthatjuk, hogy az Apple Watch piacvezetőnek született. Annak ellenére, hogy állítólag az átlagos eladási ára az USA-ban 504 dollár volt, miközben tavaly átlag 189 dollárt adtak egy eszközért.
És hogy mennyit adnak el idén? Valószínű annyit, amennyit gyártanak. Egyes elemzők 26 millióról beszélnek 2015 végéig, másik 40 millióról az első évben. A másodikat mindenképpen túlzásnak érzem, de még az elsőt is.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.