Simán rávághatnánk, hogy dehogyis. Hogy a jó büdös francba állnának sorok egy luxustermékért? Állhatnak sorok az iPhone-okért, vagy az olcsóbb Apple Watch-okért, de egy 10 ezer dolláros óráért nem verődhet össze annyi ember, hogy a kezdő készlet sorsa kétséges legyen. Nem igaz?

Lehet, hogy nem.

Horace Dediu elemző azt állítja, hogy a Wall Street alulbecsülte az arany Apple Watch iránti keresletet, sokkal többen rohamozzák meg az üzleteket április 24-én dollártízezrekkel a zsebükben, mint azt sejtenénk. Mégpedig azért, mert az arany Apple Watch pekingi és a New York-i ára között akkora a különbség, hogy kétszer meg lehet belőle tenni oda-vissza az utat a két város között.

Márpedig Kínában lesz kereslet a almalogós luxusajándékra. És természetesen lesznek, akik szívesen repülnek egyet, és sorban állnak a pénzes arcok helyett.

Tény, hogy egy nettó hárommillió forintnál induló óra esetében az ÁFA miatt óriási különbségek lehetnek az egyes eladási árak között. Itt van mindjárt Magyarország: a 27 százalék mellett egy ilyen órát 810 ezer forint adó terhelne, miközben van, ahol forgalmi adótól mentesen hozzá lehet jutni a készülékhez.

watch4.png

Az Apple mindenesetre nagyon nem így számol, láthatóan azt gondolják, hogy a szürkeimportőröket nem vonzza majd annyira a magas árú Apple Watch Edition. Ehelyett azt a mondás, hogy garantáltan nem kell sorban állni annak, aki Editiont vásárol, hiszen ehhez be kell/lehet jelentkezni az Apple Store-ban egy megadott időpontra.

Az Apple Watch Edition-ért érkezőket ekkor egy külön ember fogadja, aki az Apple Store egy elszeparált helyiségébe vezeti a vásárlót. Ezután egy egész órát töltenek vele: ebből fél óra lehet csak a felpróbálás. Egyszerre legfeljebb két aranyórát próbálhat fel a vásárló, aki a vásárlást követően egy külön telefonszámot kap, amit bármikor hívhat elakadás esetén.

Gondoljuk el, normál munkaidőben egy expert legfeljebb nyolc vevőt tud kiszolgálni. Nem tudni, hány külön eladó és hány próbahelyiség lehet egy Apple Store-ban, de néhány tucatnál több órát biztosan nem tudnak eladni ilyen módon egy boltban. Vagyis ha az elemző lökésszerű érdeklődésére vonatkozó jóslatát komolyan vesszük, akkor a jóhiszemű egyesült államokbeli vásárló lehet, hogy csak szeptemberre kap időpontot a próbára.

Szerintem az Apple-nél még sosem voltak ennyire bizonytalanok abban, mi fog történni a következő launch-kor.