Korábban már írtam a Becoming Steve Jobs című, hamarosan megjelenő könyvről, ami - csakúgy mint Isaacson életrajzi műve - sok-sok személyes interjún alapul az Apple vezetőivel, és magával Steve Jobsszal. A címe és a híre alapján üdvözöltem az ötletet, mert szerintem Isaacson nem sok figyelmet fordított rá, mi lett azzal a dühöngő őrülttel, aminek Jobsot láttuk a könyv első felében, hiszen az írás második részében inkább a termékekre helyezte a hangsúlyt. De hogyan vált a lázadóból látnok vezető? Ez egy fontos kérdés, és nem foglalkozott vele senki.

Mint most kiderült, Tim Cook sem volt oda az eredeti, Jobs által is támogatott Isaacson könyvért. Sőt, kifejezetten károsnak nevezte, egy olyan szolgálatnak, amire pont nem volt szüksége Jobsnak, Jobs emlékének.

Egy olyan emberről olvastam ott, akivel egyáltalán nem akartam volna dolgozni ennyi éven keresztül.

- mondta. Korábban pedig egyetlen könyvet sem promotáltak ennyire nyíltan, és senkinek nem segítettek ennyit, mint Brent Schlender újságírónak a Becoming Steve Jobsszal. Persze nem jelenti, hogy a mű jóságának fokmérője, hogy az Apple vezetőinek mennyire tetszik, de lényeges, hogy _miért_ tetszik nekik.

Mert egy olyan oldalát fedezi fel Jobsnak, ami kevésbé harsány, de ami miatt mégis működött az Apple.

11988-5474-150302-jobs-book-l.jpg

Jobsnak volt egy gyengéd oldala, ami az évek során egyre nagyobb területet hódított meg a személyiségéből - állítja Cook. Ha egy beosztottnak egészségügyi problémája volt, a csillagokat lehozta volna az égről, hogy a megfelelő kezelést kapja. Egy alkalommal felhívta Cook szüleit azzal az ürüggyel, hogy a fiukat keresi, de valójában csak el akart velük beszélgetni arról, mennyire elhanyagolja Tim a közösségi életét. És noha Cook a vércsoportegyezés kiderítése után felajánlotta a máját Jobnak, ő kapásból visszautasította az ajánlatot, az önzőségnek a szikráját sem mutatva.

Jobs a romló egészsége miatt sokat foglalkozott azzal, hogy a cég utána is jól menjen, és hogy átadja azt a tudást, amit magáévá tett. Már 2004-ben elindult a succession plan, sokkal kötöttebb és kiszámíthatóbb formában foglalkoztak a cég sikerével. Mint látható, eléggé bevált. Az Apple Egyetem ötlete is innen jött: Jobs el akarta mondani, hogyan működött az elméje, amikor döntéseket hozott. Így a jövő vezetői közül, akik akarják, követhetnék az ő módszerét.

Jobs sokat foglalkozott a miérttel - mondja Cook. Sokat foglalkozott azzal, hogy elmondja az embereinek, miért jutott arra a következtetésre, miért gondolja úgy, ahogy gondolja. El akarta mondani, hogy a rossz döntéseknél mit rontott el, és hogy miként jöttek létre a jók.

Azt gondolta, hogy az Apple egy varázslatos hely, és ebben értettek egyet Tim Cookkal. Ezért lett a cég következő vezetője ő: mindketten állították, hogy okkal van ez a cég a világon, és hogy alig van ilyen vállalat a Földön.