Néhány hónapja elsőként írtuk meg, hogy az Apple Maps Flyover funkciója már Budapesten is elérhető. Erről beszélek la:

 

A funkció bevezetése azért nem volt magától értetődő, mert az Apple egyetlen közleményt sem adott ki vele kapcsolatban, sőt, azóta sem jelentette be a szolgáltatást. Ez azért meglepő, mert más váors esetében azonnal megírja mindenki a bővítést, mint például ma, amikor a Flyover elérhetővé vált a következő helyeken:

Baton Rouge, La.
Boise, Idaho
Cáceres, Spain
Edinburgh, Scotland
Guadalajara, Mexico
Ponce, Puerto Rico
Linz, Austria
Rennes, France
Venice, Italy

Ha meglátogatod a szolgáltatás weblapját, ott is sorakoznak már az új városok a támogatott települések listáján.

Budapest azonban még mindig nem. Budapestet titkolják. Vagy elfelejtették. Írtam az Apple-nek egy levelet, hátha kiderül a titok, addig csak örüljetek annak, hogy egy olyan funkciót használhattok, ami hivatalosan nem is létezik.