A SolidEnergy bejelentette, hogy sikerült egy kisebbfajta áttörést elérnie a fém lítium akkumulátorokkal, amik a jelenleg használt lítium-ion telepekhez képest jóval nagyobb üzemidőt tesznek majd lehetővé, nem sokkal drágábban.
A lítium fémről eddig is tudták, hogy nagy benne a potenciál, két apró zavaró körülmény viszont hátráltatta a fejlesztést:
1: extrém alacsony az elérhető ciklusok száma
2: kedvenc hobbija a spontán öngyulladás
A lítium fém szeret reakcióba lépni az akkumulátor elektrolitjaival, ezt a problémát sikerült most a SolidEnergy-nek megoldania szilárd és folyékony elektrolitok keverésével (én sem értem) és az eredmény több, mint bíztató: az akksik nem gyulladnak fel és még 300 töltési ciklus után is hozza az eredeti kapacitás 80 százalékát.
Összehasonlításként: a laptopom közel három éves és most jár a 608. töltési ciklusnál.
És akkor az eredmények:
A SolidEnergy akkumulátora valamivel több energiát képes tárolni, mint az iPhone 6-é (2 Ah vs 1,8 Ah), de csak feleakkora. Minden dimenzióját figyelembe véve még az iPhone 5s 1,4 Ah-s akkumulátoránál is kisebb, pedig annál már 45 százalékkal több kraftot tárol, szóval ha a srácok készen állnak majd a sorozatgyártásra, közel duplájára nőhet a mobilok üzemideje - és persze az elektromos autóké is.
De erre még évekig várni kell akkor is, ha minden jól megy.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.