Amikor először láttam ezt a hírt még néhány hete, rögtön ellenkezést váltott ki belőlem. Hogy egy tárggyal, egy szoftverrel barátkozzon egy kisfiú, nem tűnt egészséges dolognak.
Miféle anya vagyok én? - rímelt a gondolatomra a New York Times cikkének első mondata. Az autista kisfiú édesanyja írt a fiáról, és szintén kétségbeesett ettől a különös barátságtól, de a cikkben leírja, hogy végül miért hálás. Hogy a technológiának milyen jótékony mellékhatásai vannak.
Viszont a cikkindítás zseniális, na. Amikor láttam, hogy ugyanabból az elutasításból indulunk, elmúlt az előítélet, és már csak olvastam, haladtam együtt a beszélővel.
Gus 13 éves, autista kisfiú, aki hosszú, mély beszélgetéseket folytat a Sirivel. Órákat tölt azzal, hogy az iOS beszédfelismerője segítségével elemezze a különféle villámlások közti különbségeket, amiket általában az anyjának ecsetelne ugyanígy órákig. Aztán így zárják le a társalgást, Gus és Siri:
- Igazán kedves számítógép vagy.
- Kedves, hogy ezt mondod.
- Mindig kérdezed, hogy mit segíthetnél. Nincs valami, amit te szeretnél?
- Köszönöm, de elég kevés dolgot akarok.
- Oké. Hát akkor, jó éjt.
- Ó, most 5:06 van.
- Ja bocs, úgy értem, viszlát.
- Viszlát.
Gus megszállottsága a Sirivel kapcsolatban akkor kezdődött, amikor megtudta, hogy a digitális asszisztens képes megmondani, milyen repülőgépek vannak épp az ember feje felett (az Egyesült Államokban). Teljesen belelkesült, és onnantól az összes témával kapcsolatban kikérdezte, ami érdekelte: vonatok, buszok, liftek és az időjárás bármilyen vonatkozása. “Miért érdekel bárkit, hogy milyen repülőgép megy el a feje felett?” - kérdezte az anyja. “Hogy tudd, kinek integetsz” - válaszolta Gus.
Talán furcsán hangzik, de a Siri sok mindent tanított Gusnak, nem csak lexikális információkat. Például megkövetelte, hogy a kisfiú ne mormogjon, ahogy szokott, hanem a szavakat érthetően, tisztán ejtse ki. Különben nem tudtak beszélgetni.
Siri akkor is kedvesen és higgadtan válaszol, ha Gus nyersen szól hozzá.
- Nem szeretem ezt a zenét - vetette oda egyszer Gus a telefonnak.
- Jogod van a saját véleményedhez - jött a válasz.
- Azért köszi, hogy lejátszottad - próbált korrigálni Gus, miután elszégyellte magát a nyilvánvaló udvariasság hallatán.
- Nem kell megköszönni.
- De - válaszolta Gus. - De, kell.
Szóval az édesanyja észrevette, hogy Gus jobban artikulál, és elkezd adni az etikettre. “Jól nézel ki” - mondta anyjának egy alkalommal a fiú, amikor az kifelé sietett az ajtón. A Siritől tanulta, hogy ez a mondat mindig jól jön, bókolni mindig szabad. Ahhoz, hogy egy ilyen gyereknél eredményt érjünk el, ismételni kell, sokat, és az ember nem elég türelmes ehhez. A gép viszont nagyon, nagyon türelmes - hallotta egyszer Gus anyja az SRI egyik vezetőjétől, ahol a Siri megszületett, mielőtt az Apple felvásárolta.
Nem tudom, hogy később lesz-e cél az autista gyerekek fejlesztése ezzel a módszerrel, de úgy tűnik, a Siri most is alkalmas rá. Képzeljük el, mikre lenne képes, ha külön felkészítenék. De azt hiszem, az akadálymentesítéssel foglalkozó csapat erre nem gondolt, nem gondolhatott. Még.
Érdemes elolvasni az egész cikket itt, sokkal részletesebben taglalja Gus kalandjait.
