Kezdtem már úgy cikket, hogy Steve Jobs öntörvényű volt? Már vagy ötvenszer? Nem baj.

Steve Jobs öntörvényű volt.

Helyenként bámulatos kitartással sajtolta ki az elképzelését minden ellenállással szemben, helyenként pedig bárki más akaratát lenullázva vagy megtörve jutott el oda, ahová el akart. A különbség nála az volt, hogy egyáltalán nem kendőzte el ezt az erős akaratot, sem azt, hogy ez esetenként már-már a legalitást súrolja. Nem vett figyelembe olyan tényeket, amik hátráltatták, legyen az akár az állami törvényhozás által húzott vonal, vagy a szabad verseny.

Persze nem arról van szó, hogy embert ölt volna az új iPad egy milliméteres vékonyodásáért, csak egyszerűen nem volt hajlandó úgy tenni, mintha az erőfölénnyel való visszaélés nem lenne az eszköztárában. Ugyanúgy, ahogy másnak is, csak éppen öltönyben, eufémizmusok és tagadás mögött nehéz észrevenni vagy bizonyítani. Jobs ehhez képest egy pólós csávóként a csupasz lábát felteszi az asztalra, és azt mondja: ja, kicsinállak, ha kell.

SteveJobsTime.jpg

Nyíltan használta az erejét, a céges jogászai nyilvánvaló verejtékezése mellett. És ebből lehet most baja az Apple-nek.

Decemberben indul a per, ahol az Apple tröszttövényt sértő magatartását vizsgálják, és az ügyészek beígértek néhány videófelvételt és emailt, amiben Steve Jobs saját maga mutatja meg, milyen keményen védte a cége érdekeit, akár csúnyán visszaélve az erejével.

Például 2003-ban, amikor az iTunes-szal rivális Music Match elindult, Jobs állítólag ilyen emailt írt:

“Biztosra kell mennünk, hogy amikor a Music Match elindítja a zeneboltját, az ott vehető zenéket nem játssza le az iPod. Ez megoldható?”

Megoldották, hogy csak az iTunes-ban vásárolt vagy cédéről grabbelt zenék induljanak el.

Tökéletesen beleillik abba a képbe, ami Jobsról kialakult bennünk, nem annak ellenére, hanem azzal együtt, hogy mindez törvénytelen lehet. Kíváncsian várom a pert, hogy még többet megtudjunk az Apple 2011-ben elhunyt alapítójának módszereiről. Én biztosan jól fogok szórakozni, és várom, milyen árat kell fizetni az utódoknak. Remélem, nagyvonalúak lesznek, itt nem illik nagyon csapkodni.