A legutóbbi operációsrendszer-frissítésnél emlékezeteseket anyáztunk Csabával a Mail idióta viselkedésén. Úgy tűnt, az Apple képtelen rendberakni egy levelezőt annak ellenére, hogy az a korábbi rendszerekben tökéletesen futott, és szinkronizált a Gmailes fiókokkal.
A Yosemite előtt már előre féltem, mit húznak elő a kalapból Cupertinóban, és nem is csalódtam bennük. Nálam megint problémás a levelező, de ezúttal egész más tünetei vannak, mint bármikor korábban, hála istennek.
Például, hogy időnként nem küldi el a leveleket. Be van állítva minden, megy az smtp szerver, a küldési állapotjelző csík viszont sehogy sem akar betelni. Órák múlva veszem észre, hogy tíz bennragadt üzenetem van. Sebaj, Force Quit, újraindítom a programot, és hirtelen minden jól működik.

Ugyanez a bejövő levelekkel. Ha azt veszem észre, hogy egy órája nem jött semmi, újraindítom a Mailt.
Kitörölte a régi aláírásaimat a program, és ami a legjobb: nem tudok felvinni újakat. Illetve felvinni tudok, de rögtön kitörli őket a program. update: egyik reggelre a probléma megjavult, ahol eddig 0 darab aláírás volt, ott most megjelent a korábbi négy. Nem frissítettem semmit, ez csak távgyógyítás lehet.
És így hivatkozik rám:

Tudom, keressek megoldást. Van három is, sőt négy:
1. várok, hogy megoldódjon (egy már megoldódott magától, hátha a többi is)
2. keresek specifikus megoldásokat az adott problémámra, és végigpróbálgatom, kiveszem pipát az automatikus beállítások elől az Advanced fülön meg ilyen fárasztó, unalmas szarakodások.
3. újrahúzom az accountokat, ehhez itt van egy hasznos leírás
4. clean install, avagy ez a harc lesz a végső
De a helyzet az, hogy ezekre most nincs időm, másrészt nemsokára új gépet veszek, úgyhogy elleszünk mi így kettecskén még egy darabig. Bízom az egyes pontban addig is.
Egyébként a leggyakoribb Yosemite bugokra itt van néhány megoldási javaslat.
szucsadam
2014.11.03. 09:07
Címkék: apple watch
Az Apple retail-elnök Angela Ahrendts egy videóban beszélt a kereskedő partnereiknek arról, hogy milyen fontosabb dátumokkal számolnak az Apple-nél a következő évben. Kiderült, hogy az Apple Watch piacra dobása tavaszra esik, azaz március 20-a előtt semmiképp sem adják ki az órát. Egész pontosan ezt mondta:
we’re going into the holidays, we’ll go into Chinese New Year, and then we’ve got a new watch launch coming in the spring.
Az Apple eddig 2015 elejéről beszélt, amibe március vége, április eleje még beletartozhat, de azért a tavasz utolsó napjai, egy júniusi start már csücskösen.
Egészen máshol és más témában beszélt Jony Ive is az óráról. A San Francisco-i Museum of Modern Art egyik eseményén azt állította, hogy gyermeki kíváncsiság van mindenkiben azzal kapcsolatban, mit tud majd az óra, mire lesz képes vagy használható. Jony elmesélt egy történetet, hogy egy tesztelő magától jött rá az Apple Watch egy különleges képességére. Beállította az ébresztőt, de mivel nem akarta felkelteni maga mellett a családot, a Taptic Engine-t állította csak be hozzá. Ez az a motor, ami “finoman” megkocogtatja a kezünket, ha értesítés jön.
Felébredt tőle, néma csendben.
Tovább olvasom