Elsőre azt gondolhatnánk, hogy ez lehetetlen. Végiggondoljuk azokat a játékokat, amikkel okostelefonon játsszunk, és rájövünk, hogy mindegyik valamilyen vizuális ingert fordít át kihívásba. Egy nagy, színes érintőképernyőn kell a megfelelő mozdulatokat megtenni, hogy nyerjünk.
Ez azonban nem mindig igaz. Vannak olyan játékok, amikben kifejezetten hang alapján tájékozódhatunk.
Ilyen például a BlindSide. A játék úgy indul, hogy tegyél fel egy fejhallgatót, csukd be a szemed. A játékban egy narrátor vezet végig angol nyelven a cselekményen. A sztori szerint sötétségre ébredsz. El kell igazodnod a lakásodban úgy, hogy az iPhone-nal forogsz, a kijelzőre mért ütésekkel lépkedsz, és meg kell oldanod feladatokat. Lassan kiderül, hogy megvakultál, és így kell eligazodnod mindenfelé, és hogy mindenféle szörnyek vannak körülötted. Rendesen horrorjáték, látványelemek nélkül, de így talán még beszaratósabb.
Míg ezt egyszerűbb használni vakon, a PapaSangre II inkább csak a látó játékosokra gondolt, a menüje például nem kompatibilis VoiceOverrel. De ez is hasonló játék: hangok alapján kell eligazodni, meg kell állapítani, mi hol helyezkedik el. Forgunk, lépkedünk előre-hátra, közben elég szép hangeffektek kísérik az utunkat. Elképesztő egyébként először kipróbálni egy szemet mellőző játékot.
A legtöbb játék azonban alapvetően vizuális. A látható ingerek egy részét azonban a Voice Over, a képernyő minden elemét felolvasni képes iOS-segédprogram képes átalakítani olyanra, hogy vakon is értelmezzük. Egy logikai játék esetében például könnyen megvalósítható, hogy a felolvasással képbe kerüljön az, aki nem lát. Szudoku, szókirakó, akasztófa, mondjuk.
Csakhogy itt jön a második nagy kihívás a vakoknak: noha ezeket az alkalmazásokat egyszerűen lehet optimalizálni VoiceOverre, ez az apróság sokszor elmarad. Nem gondolnak rá, hogy kellene.
Tovább olvasom
szucsadam
2014.05.31. 08:58
Címkék: osx ios wwdc2014 wwdcc
Kitettek két fontos bannert Los Angelesben San Franciscóban a Moscone West fogadócsarnokába.
Az iOS :
Itt pedig az OS X 10.10:
Tovább olvasom
szucsadam
2014.05.30. 18:14
Címkék: játék appstore
Ingyen letölthető az Infinity Blade II az App Store-ból. Ez:
És így tovább.
Ez az a játéksorozat, ami az elsők között mutatta meg, milyen lenyűgöző grafikára is képes egy okostelefon. A második rész ára nem mondható stabilnak, a 0,89 euró és a 5,99 euró között volt már mindenhol, ingyenes most másodszor. Szerintem pár napról lehet szó, úgyhogy minél gyorsabban töltse, aki még nem játszott vele.
iPhone-ra innen, iPadre innen.
szucsadam
2014.05.30. 15:28
Címkék: microsoft iwatch okosóra
Ha a két cég tabletekről alkotott felfogását vesszük alapul, akkor a Microsoft állítólag most készülő órájának azt kell világosan megmutatnia, milyen NEM lesz az iWatch.
Tehát a Forbes legújabb információi szerint ilyen nem lesz az iWatch (pontosabban ilyen lesz a Microsoft okosórája):
Tovább olvasom
szucsadam
2014.05.30. 07:58
Címkék: zene beats
Kiderültek a pontos számok a mára már valósággá vált akvizícióval kapcsolatban.
A teljes vételár 3 milliárd dollár, ebből 500 millió dollárt ér a Beats Music - amiről sokan azt hitték, ez a nagy megállapodás lényege tulajdonképpen -, a Beats Electronics 2,5 milliárd dollár.
Az Apple 2,6 milliárdot készpénzben egyenlít ki, 400 milliót pedig részvényekben, amik idővel válnak az alapítók számára elérhetővé. A cupertinói cég előszeretettel alkalmazza ezt a módszert alkalmazottaknál is, így biztosítja be a hosszú távú, és elkötelezett együttműködést a másik féllel.
Mindig tudtam, hogy a Beats és az Apple összetartozik - írta Iovine egy közleményben. És tényleg, mindig is az Apple közelében volt, ő hozta össze őket a U2-val és más előadókkal, és ő volt az, aki állítólag már 2003-ban az előfizetés alapú zenehallgatást erőltette Jobsnál. Aki nem volt hajlandó elmenni ebbe az irányba.
Most meg ez már nemhogy a jövő, de a jelen, akárhogy is nézzük.