A The Week nevű lap írt a héten arról, hogy a luxusszektorban dolgozó forrásaik elárulták, min dolgozik pontosan Paul Devene, az Yves Saint Laurent egykori vezérigazgatója az Apple-nél: az iWatch-on.
Hogy ez miért rossz hír?
Képzeljétek el azt az összeget, amit szívesen kifizetnétek egy jól működő, a funkcióit szépen ellátó okosóráért az Apple-től. Megvan? Szorozzátok meg egy 1-nél nagyobb egész számmal.
A felhasználók fejében valahogy úgy van meg, hogy az okosóra egy kiegészítő, egy periféria. Nem nélkülözhetetlen, csak egy kényelmi plusz az okostelefon mellé. Ennek megfelelően szerintem egy iPhone 5s árának csak egy töredékét - felét, harmadát - fizetnék ki jó szívvel a cuccért. Nincs erről közvélemény-kutatási eredményem, ezért írom: szerintem (kommentben cáfoljatok).
Csakhogy ebben az esetben megy össze az árrés, a befektetők meg prüszkölnek.
A cél tehát, hogy úgy pozicionálják az órát, hogy alternatíva legyen mondjuk egy Patek Philippe-re is azokon a piacokon, ahol erre van kereslet, és az újdonsült milliomosok még minden eszközzel meg akarják mutatni a külvilágnak a gazdagságukat. Közel-Kelet, Ázsia lehet a fő célpont ilyen esetben.
És most ne menjünk bele abba, hogy az Apple már most luxusmárka, mert nem az. A tömegesen kínált minőség és dizájn sosem elégítheti ki a luxustermékre vonatkozó igényt, mert mindenhol elérhető, bárkinek. Az igazi luxus a hiányról szól.
Engem ezért aggaszt ez az új irány.
Ennek ellenére nem tudom elképzelni, hogy ez igaz, és azt sem gondolom, hogy megérné az Apple-nek luxusterméket kiadnia. De elgondolkoztató, hogy az Yves Saint Laurent CEO-jának felvétele után tavaly december végén a Burberry volt vezérigazgatóját, Angela Ahrendtset is alkalmazta a cég. Két ilyen nagyágyút béreltek fel egy talicskányi pénzért évente, vagyis valamit tényleg komolyan gondolnak.
Van egy nem túl ismert probléma a 2013-as MacBook Air-ekkel. Az van, hogy egyes esetekben (nem minden gép érintett állítólag) ha a gép lemegy sleepbe, 1-1,5 másodpercig sem a billentyűzethez, sem a touchpadhez nem szabad nyúlni, különben jön az örök sötétség, és csak restarttal lehet életet vinni a vasba.
Elsőre nem tűnik fontosnak, simán elsikkadok felette 2011-es MacBook Air-tulajként, de az egyik ismerősöm most küldött egy ilyen üzenetet, így az jutott eszembe: talán mégis nagy a baj.
már megint, MÁR MEGINT!!!!!!!!! ÍRJATOK MÁR RÓLA!!!!!!!
Tudtam, hogy ez a jó időpont egy mélyinterjúra. Következzen tehát a beszélgetés egy feszült Apple-használóval pont akkor, amikor éppen nagyon-nagyon dühös. Az ilyen őszinte pillanatokért érdemes élni.
Hogyan érzed magad amiatt, hogy ha véletlenül megnyomsz egy gombot a sleep mode bekapcsolása alatt, nem lehet felébreszteni a Macet?
Nagyon hangosan szeretném ordítani, hogy NEM, NEM, NEEEEEEEEEEEM, csak a remek neveltetésem tart vissza ettől
(dolgoztam vele egy szerkesztőségben, szerintem simán ordítja neveltetéstől függetlenül - a Szerk.)
Mit csinálnál legszívesebben a gépeddel, amikor ez megtörténik?
Földhöz b.sznám, de olyan erősen, hogy a lakás összes szobájába jusson a törmelékből. a felemelésig egyszer már eljutottam!
Szoktad-e véletlenül megnyomni a bekapcsológombot, ami így véletlenül leteszi a gépet sleepbe, és mondjuk egy laza Backspace-szel érvényesíted a kivégzést?
Neeeem, véletlenül se nyúlok a bekapcsológomb közelébe. nekem rá is van írva, hogy ne piszkájjá
Mit gondolsz, mi lehet a probléma oka?
A probléma az, hogy az apple-nél balf.szok gyülekezete dolgozik, akik annyira sem képesek kihúzni a fejüket a seggükből, hogy egy ilyen pitiáner problémát megoldjanak
Mit szeretnél, hogyan kárpótoljanak téged az Apple munkatársai?
Ha elmondanák azt, sokszor, mint amit a south parkban a bp főnök. SAJNÁLJUK.
Ez tehát a helyzet, ti is lehettek ilyen dühösek néha, a lényeg az, hogy ne csapjátok a földhöz a számítógépeteket, mert attól csak még dühösebbek lesztek. Dávid, jól tetted, amit tettél úgy, ahogy tetted.
A fórumokon is olvasni a jelenségről, az egyik - már nem dühös - felhasználó leírta, hogy visszakapta a gépe árát egy Apple Store-ban, az összeget egy retinás MacBook Pro vásárlására fordította.
Az első, amit észrevettem a Bloomberg interjújában, hogy John Sculley láthatóan egy bittel sincs több információ birtokában Tim Cook terveivel kapcsolatban, mint én. Mégis őt hívják be, hogy beszéljen az Apple terveiről, pedig szerencsétlennek 1993 óta nincs köze a vállalathoz.
Kábé annyit tud mondani, hogy hat évente lehet számítani új termékre, mint a Jobs-éra idején is, ami nem feltétlenül igaz, de neki mégis a 2014 jön ki a matek végén. Jön az iWatch, vagy a tévé, vagy VALAMI MÁS.
Igen, 2014-ben tényleg jön egy új termék, Tim Cook legutóbb Kínában játszotta ki a "something big is coming" kártyát, de Sculley is csak ennyit tudhat.
Egyébként az öregre nem lehet már őszintén haragudni semmiért, miután egy interjúban szembenézett az összes hibájával, és kerek perec kijelentette: hiba volt felvenni őt az Apple-höz. Sculley 1983 és 1993 között volt a cég vezérigazgatója, a pályafutásához két elhíresült momentum köthető: egyrészt Steve Jobs telefonhívása, amiben felkérte a pozícióra: "Egész hátralévő életedben cukros vizet akarsz árulni, vagy inkább megváltoztatod a világot?" A másik, hogy ő tette ki Jobs szűrét az Apple-ből.
Sculley időnként túlzó őszintesége igen szimpatikus. 25 évvel az Apple vezetése után elmondta, hogy sem a felvételekor, sem később nem értett nagyon a számítógépekhez, és minden dizájnterv, amit jóváhagyott, voltaképp Steve Jobstól származott, a tíz év minden termékéért neki jár az érdem.
1989-ben mutatták be a Macintosh Portable nevű szörnyet például, ami 6500 dollárért cserében 7,2 kilós volt. Két évvel később abbahagyták a gyártást, és a sokkal vállalhatóbb PowerBookot mutatták be, ami végül nagy siker lett, és 2006-ig adták ki az új változatait.
Sculley Apple-nél eltöltött utolsó évében jött ki a Newton, ami ugyan egyáltalán nem lett siker, mégis megelőzte korát. Legalábbis az elgondolás, aminek mentén megalkották.
Sokan a mai napig nosztalgiával tekintenek a PowerPC-s időszakra, amikor a Mac igazán különbözhetett a többi gyártó termékétől. Ennek a bevezetése is Sculley érdeme, noha ő már egyáltalán nem tartja jó döntésnek, amit akkor meghozott. "Ez talán a legnagyobb hibáim egyike, hogy nem az Intel platform felé mentem" - vallotta be később.
Sculley saját hibáival való szembenézése annyira szimpatikus, hogy meg is kell védenünk őt: az a Steve Jobs, akit ő kirakott, nem az volt, aki sikerre vitte a céget. Itt egy történet arról, milyen elviselhetetlenül arrogáns volt az épp lendületét vesztett Apple megalkotója. Kellett neki a kirúgás ahhoz, hogy észhez térjen - ezt ő maga mondta Stanfordban. Sculley ideje alatt ugyan az Apple nem volt kimondottan eredményes, mert felesleges fejlesztésekbe ölték a pénzt, amiket túl korán adtak ki kész termékként, de azért az ARM6 alapú processzorral szerelt Newton ettől függetlenül egy ikonikus darab, a történelem fontos része.
Csak hagyják már szegényt az olyan kérdésekkel, hogy mit tervez az Apple. Hát honnan a jósitenből tudná?
Nem mondom, hogy a Mavericks második frissítését nem várják néhányan tűkön ülve. Van még egy-két probléma, amit nem sikerült orvosolni az első javítással, például pont azt, amire az elsőt nagyon kihegyezték: a Mail és a Gmail kapcsolatát.
Az Apple most kinyomta a tesztelőkhöz a 10.9.2 második bétáját, ami azt jelenti, hogy nemsokára mi is letölthetjük a csomagot. Ez a verzió szintén tartalmaz Mail-javításokat, ezen kívül a Messages, a privát hálózat képességeire, a grafikus driverekre és a VoiceOverre kértek hangsúlyt helyezni a tesztelésnél.
De új képesség is jön a hibajavításon túl: az iMessage és FaceTime is lehetőséget ad arra, hogy blokkoljunk embereket.
Nektek van még valami kínotok, amit szeretnétek blokkolni ezzel az update-tel?
A sztori gyorsan annak, aki még nem hallotta: az Apple-t a bíróság 32,5 millió dollár visszafizetésére kötelezte. Annak a 37 ezer szülőnek jár ez az összeg, akik beperelték a céget, mert a gyermekük az apa/anya telefonján iszonyú mennyiségben vásárolt össze minden szart bónuszt in-app-purchase segítségével, és erre ők nem adtak kifejezett engedélyt. A verdikt: az Apple nem értesítette megfelelően a szülőket arról, hogy a jelszavuk egyszeri beírása után 15 perc áll rendelkezésre a korlátlan vásárlásra anélkül, hogy az iOS még egyszer kérné a jelszót.
Ez hiányzott tehát. Ezt az ablakot láthatjuk nemsokára minden vásárlás után a készüléken. (iOS 6 dizájnnal, mert az mutatósabb).
De az is lehet, hogy ezt:
Vagy valami hasonlót.
Kíváncsi vagyok, az Apple megpróbálja-e leverni a 32,5 millió dollár 70 százalékát birtokló fejlesztőkön a summát, és hogy lehetősége lesz-e rá.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.