Lehet sejteni, amikor az Apple nemsokára új terméket jelent be. A vezérigazgató elejt egy-egy homályos megjegyzést, hogy most már nagyon közel vannak, az Apple befoglalja a lehetséges domaineket, amik a termék elnevezésére mutatnak, ezzel párhuzamosan cégek bejelentik az igényüket ugyanarra a névre, mert ők előbb gondoltak már rá. Szabadalmak jelennek meg, és szoftveres utalásokat találunk annak bizonyítására, hogy egy új eszköz jön. Hivatalosan meg semmi, nagy hallgatás, félmosolyok.
Ugyanez volt a menetrend az iPad esetén is, és az iWatch is végigfutotta a kötelező körök nagy részét. Az Apple már levédette az iWatch nevet, ami persze önmagában nem jelentené, hogy az utolsó pillanatban nem változtatja meg az elnevezést. Viszont nemrég beszéltem Torma Zsolt iOS fejlesztővel (interjú a blogon hamarosan), már egészen biztosra veszem, hogy ez lesz a cucc neve: iWatch.
Tovább olvasom
szucsadam
2014.05.05. 14:15
Címkék: vezető retail
Vége a férfiuralomnak. Nehéz volt nem észrevenni az USA-ban simán diszkriminációgyanús igazgatói arcképcsarnokot, az Apple-nél Tim Cook közvetlen beosztottjai mind férfiak voltak. Egészen mostanáig, mert itt a Burberry volt vezetője, Angela Ahrendts:
Mesélnék a hölgy szakmai múltjáról, de kit érdekel, elemezzük inkább az arcot. Közel ülő szemek, széles állkapocs, vékony ajkak, tiszta vadmacska:
Tovább olvasom
szucsadam
2014.05.05. 10:52
Címkék: usa fegyver baromság
Olvassuk el még egyszer a címet. Lassan, minden szón megnyomva a hangsúlyt.
Senki sincs biztonságban.
Akkor derült fény a kriminológiai áttörésre, amikor a 24 éves brooklyni fiatalember, az éppen biciklivel piroson áthajtó (ejnye) Will Paybarah fel akarta venni az intézkedő rendőrt:
Tovább olvasom
szucsadam
2014.05.05. 08:06
Címkék: samsung pör
Vége van az utóbbi idő leginkább felkapott Apple-perének, ami eredetileg a Samsung ellen folyt több szabadalom állítólagos megszegése miatt. Az Apple 2,2 milliárd dollárt követelt kártérítésként, és az összeg igazolására több szakértőt is felsorakoztatott. A végén kapott 119,6 milliót.
Három Apple-szabadalom esetében sértett törvényt a Samsung, a gépelt szöveg linkké alakítása, a slide-to-unlock módszer (bizonyos telefonoknál), valamint az autocorrecttel összefüggő szabadalomnál állapítottak meg lenyúlást. A fontosabb szabadalmak (általános kereső, adatszinkronizáció) esetében a Samsungot nem találták bűnösnek.
Tovább olvasom