A korábbi zuhanások után számos elemző már temette a vállalatot, de ma új csúcsot ért el a társaság részvényárfolyama: meghaladta a 116,85 dollárt, ami a részvényosztás előtti időszakban 818 dollárnak felelt volna meg.
Ha emlékeztek rá, akkoriban még tiszta science-fiction volt az ezer dolláros árfolyam megcsípése, most azonban már egyáltalán nem tűnik elérhetetlennek.
A cég értéke a mostani papírokkal elérte a 700 milliárd dollárt. Ez megfelel Svájc vagy Szaúd-Arábia éves GDP-jének, két híresen gazdag ország egy év alatt megtermelt összes nemzeti termékének. Sőt, hatszor ki tudnák fizetni belőle a rekordszintet elért magyar államadósságot is.
De lassan nem is nagyon lesz mihez hasonlítani ezt az összeget.
Még egy hülye számítás, csak mert sok az időm: ha egydollárosokból egybefűznék ezt az összeget, olyan hosszú szalagot kapnánk, ami már majdnem elérne a Földtől a Napig (de a Vénuszt már simán össze lehetne kötni vele). Vagy kifeszítve át lehetne érni a Tejútrendszer középpontjában található szupermasszív fekete lyukat,a Saggittarius A*-ot, ha az eseményhorizonton túl nem emésztené fel a szingularitás az értékes ugrókötelünket.
Na de: elemzők most már majdnem biztosra veszik, hogy az Apple lesz az első vállalat a világtörténelemben, amelyiknek az értéke meghaladhatja az ezer milliárd dollárt.
Elemzők korábban biztosra vették, hogy az Apple túl van a csúcson, és a 6-700 dollár körüli tetőzés után lassú hanyatlás vár a részvényekre, mert logikusan már nincs hova tovább növekedni.
A helyzet az, hogy az elemzőknek fingjuk sincs arról, mennyit ér majd 2015-ben egy Apple-részvény, de az egészen biztos, hogy a mostani növekedés az erős alaphoz képest remek teljesítmény.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.