Hétkor kezdődik tehát a nagy bejelentések sorozata, új termékek, új asztali operációs rendszer, új minden.

A videó stream elérhető lesz Macről, Safari böngészőből ezen a linken, valamint ugyanitt iOS-készülékekről is látható lesz a show. A windowsos kollégáknak segítség itt lesz.

Az Apple most mutatja meg, mivel megy neki a 2014-es karácsonynak, és van egy olyan érzésünk, hogy nem bízzák a véletlenre a rekorddöntést. Reménykedünk egy kis meglepetésben, én esküszöm összecsapnám a kezem egy új Apple TV, új Mac Pro vagy MacBook Air bejelentésén is, reméljük a háromból egy azért bejön.

Az Apple saját maga szivárogtatott az új tabletekről, az iBook store-ba csempészve az iPadek fotóit. Innen tudjuk 100 százalékra például, hogy az Air és a mini is megkapja a Touch ID-t.

Hétkor kezdünk, ne menjetek sehová.

Kép a Gizmodóról:

axs8v0tc383jkfmbdpoj.jpg

Az Apple az esemény tiszteletére kigurította ezt a zongorát a központban. A rajta lévő felirat szerint Jobs ezt ajándékozta annak a csapatnak, aki az eredeti Macintosht összehozta 1984-ben.

dzajz4xfsn0ilc97oavp.jpg

Videóval indítanak. Ez a legjobb kép eddig belőle:

Screen Shot 2014-10-16 at 19.02.52.png

Tim Cook a színpadon. Helló mindenki, hogy vagytok? Nagyon örül, ismét az új arcát vette fel Tim, a laza csávót. Jól áll neki.

Néhány új terméket mutatunk be.

Jó az iPhone 6 visszhangja, a legjobb telefonnak nevezte a piacon Walt Mossberg is, szóval az.

Screen Shot 2014-10-16 at 19.05.56.png

 Ezekben az országokban vannak az új iPhone-ok. Mert még mindig erről beszél Tim.

Az Apple Pay is dübörög, 500 bank írta alá a megállapodást.

 Screen Shot 2014-10-16 at 19.07.55.png

Hétfőn indul az USA-ban az Apple Pay.

Olyan emberek alkották meg az Apple Watch.ot, akik még nálam is többet tudnak a divatról. Tim aranyos, amikor viccel.

Következő hónapban indítják be a WatchKitet, a fejlesztők hegyezzék az ujjaikat, mert utána mehet az őrületes kódgyártás.

Itt van az Apple temrékpalettája, ami tökéletesen dolgozik együtt:

Screen Shot 2014-10-16 at 19.11.59.png

Craig Federighi a színpadon. Az Olasz.

Az iOS 8-ról beszél, talán ez újdonság:

Screen Shot 2014-10-16 at 19.14.11.png

 Ismétlés a tudás anyja, gondolja Craig, és sorolja a ficsöröket. És ma még a Mavericksszel kapcsolatban is végigmegyünk ezen, nem ússzuk meg.

Már most egy rakás programot Swifttel írtak az App Store-ban. Szeretik, használják, és olyan terjedést mutathat be a következő években, amit egy más programnyelv sem.

iOS 8.1. A felhasználói visszajelzésekre reagáltak, beindították az iPhoto Library public bétát, minden képed minden gépen ott van.

Yosemite. Épp a dugnivaló UI-ról beszél Craig. Persze nem így fogalmaz. Azt hiszem, az incredible szót használta.

Addig beszéljünk a stream minőségéről. Tökéletes. Mintha az Apple felvett volna egy stream-csapatot, akik értenek hozzá. Nincs egy röccentés, a kép tökéletes, és egyetlen kínai nő sem dumál bele.

Az iCloud jelenleg ezeket tudja. Ezek segítenek abban, hogy ha elöntenek a kütyük és a számítógépek, akkor is minden adatod mindenhol ott legyen.

Screen Shot 2014-10-16 at 19.25.23.png

Demó. Tim Cook levelével indul Craig, amiben az Apple titkainak hatékonyabb megtartására kér ötleteket.

Screen Shot 2014-10-16 at 19.28.15.png

Ez tényleg vicces.

A legújabb pletyka, hogy az Apple tényleg űrhajót épít.

Screen Shot 2014-10-16 at 19.29.49.png

Craig a Macjéről telefonál Colbertnek:

Screen Shot 2014-10-16 at 19.31.23.png

Egy kicsit olyan, mintha egy gyenge stand up comedyt néznék. Persze a humor jó, de most sok egy kicsit, kell hogy két nevetés között halálosan komolyan vegyék magukat, különben én sem tudom.

Screen Shot 2014-10-16 at 19.34.56.png

Kezdődjön a show. Mától letölthető a Yosemite. Na, ez HÍR.

És persze ingyenes.

Az iOS 8.1 hétfőtől tölthető, tehát október 20-án.

Tim Cook jött vissza, és az iPadről beszél. Hosszúak a szünetek, szóval szerintem vékony lesz a készülék.

225 millió iPad van szerte a világban. Ez ezt jelenti a PC-khez képest:

Screen Shot 2014-10-16 at 19.39.12.png

A felhasználói elégedettség a felmérések szerint - kapaszkodjatok meg - 100 százalékos. Ha vettél egy iPadet, örülsz, kész, nincs más lehetőség.

675 ezer iPad alkalmazás van a store-ban. Ha mindegyiket nyomkodod tíz percig, 13 évig nyomkodhatsz.

Itt az iPad Air 2, ami olyan vékony, hogy incredible!

 

Screen Shot 2014-10-16 at 19.42.32.png

Screen Shot 2014-10-16 at 19.43.34.png

Screen Shot 2014-10-16 at 19.42.44.png

Két új iPad egymáson is vékonyabb, mint az első iPad:

Screen Shot 2014-10-16 at 19.44.07.png

56 százalékkal kevésbé tükröződik, olyan bevonattal látták el, ami egy más tabletben sincs a világon.

A8X chip:

Screen Shot 2014-10-16 at 19.45.49.png

Bizonyos alkalmazások képesek lesznek kétszeres CPU teljesítményt is kicsikarni, a 40% átlag.

10 órás üzemidő.

Barométer, új koprocesszorok a helyzet meghatározására.

Screen Shot 2014-10-16 at 19.47.54.png

A kamera nem emelkedik ki a síkból, hála a jósitennek. Viszont egy új Apple-tervezte képfeldolgozó processzornak hála sokkal jobb képeket készít 8 megapixelen.

Screen Shot 2014-10-16 at 19.48.52.png

Timelapse is lesz iPaden, meg persze slo-mo videók.

Dupla mikrofon a készülék hátulján, hogy jobban vegye fel a hangokat. A videókra, igen, hiszen ha a telefonhívásokra meg a videochatre kellene, az előlapon lennének. Ki hitte volna, hogy a tableteknek ilyeneket kell majd tudnia.

Persze lesz Touch ID is az iPad Air 2-n, ahogy a fenti képen is láthatjuk. 

Színpadon a Pixelmator csapata, megmutatják erős akcentussal, mire jutottak az elmúlt időszakban.

 Ez a kép a show után megváltozik:

Screen Shot 2014-10-16 at 19.56.19.png

A Replay nevű alkalmazás is bemutatják. Automatikusan készít egy vágott, zenés kisfilmet a videóinkból. Lehet, hogy a következő Wozniak Bandit így vágjuk meg. Garanciát nem vállalunk.

Itt van összefoglalva az iPad Air 2, amin láthatjuk, hogy pixelnövelés nem volt a kijelzőn:

Screen Shot 2014-10-16 at 20.00.49.png

Az árak:

Screen Shot 2014-10-16 at 20.01.54.png

Screen Shot 2014-10-16 at 20.01.40.png

Gyorsan elhadarták az iPad mini 3 képességeit is, úgy mellékesen. Lesz benne Touch ID azt hallottam. Itt a mostani felhozatal:

f1413482596.jpg

Holnaptól előrendelhetőek, következő héten kezdik el szállítani.

A régi iPad mini is bennmarad a pipe-ban, 249 dollárért fogják árulni. Kábé 310-zel szorozzatok, hogy a bruttó forintot kapjátok.

Ami azt jelenti, hogy 75 ezerről indulnak az iPadek, az újak pedig 130.000 és 165.000-ről startolhatnak majd.

 Itt vannak az új, Retina iMacek:

Screen Shot 2014-10-16 at 20.08.52.png

Screen Shot 2014-10-16 at 20.08.58.png

 

Screen Shot 2014-10-16 at 20.09.03.png

Screen Shot 2014-10-16 at 20.08.33.png

 Nem csak a pixelnövelő fejlesztés volt, itt az oxide TFT sokkal pontosabban adja vissza a pixeleket. Egy külön processzor foglalkozik csak a pixelek megjelenítésével.

De azért: 5120 x 2880. Ez összesen 67%-kal több pixel, mintha 4K-s lenne. Csak.

f1413483047.jpg

Alapból 3,5 Ghz-es négymagos Core i5-öt kap, feltornászható 4 gigahertzre. AMD Radeon R9 M290X van alapból, kérhető bele M295X.

Az ára alacsony: 2499 dollár, vagyis kábé 770.000 forint lesz. Bruttó. Mától kezdik kiszállítani.

Itt az új Mac mini is:

Screen Shot 2014-10-16 at 20.15.57.png

Az olcsóbb 499, a nagyobb 599 dollár, vagyis itt is végeztek egy szá dolláros vágást a legalacsonyabb árú termék esetében. Eddig a legolcsóbb mini 196 ezer körül volt, mostantól 160 ezer körül is lesz tehát mini.

A Mac mini is mától rendelhető.

Váratlanul vége lett a show-nak, Tim megköszönte mindenki munkáját, és lement a színpadról. Akik ott vannak, vethetnek egy pillantást az új Retina iMacek képére, ami állítólag lélegzet-eláll-ító.

De megnézném én is, a rohadt életbe.

Na mindegy, arra még várnom kell. Nektek viszont nem kell sokat, hogy Csaba összefoglaló videóját megnézhessétek itt a blogon. Remélhetőleg egy-két óra múlva kint lesz.