Hivatalosan is elindult a HomeKit, az Apple kiadta a végleges specifikációkat a kiegészítőket gyártó cégeknek, most már a Made-For-iPhone/iPad/iPod (MFi) licencprogram része lett az okoslakás víziója is. Eddig is kiadtak már néhány terméket, de általában nagy cégek vagy az Apple stratégiai partnerei mertek belevágni a követelmények pontos ismerete előtt.
Még érdekesebb, hogy az Apple TV legújabb bétájában már egyértelművé vált: a set-top-box simán beállítható remote access peernek egy ilyen rendszerhez, vagyis egy sok-sok érzékelőből, motorból, izzóból és termosztátból álló szisztem “központi elosztója” lehet a cucc, és lehetővé teszi, hogy a tévéden láthasd az összes okos eszközödet, és irányíthasd is onnan, vagy az iOS appból, vagy épp akárhonnan. Akár távolról is, az irodából vagy az autódból.
Az Apple TV, mint egy központi HomeKit hub, több szempontból is zseniális ötlet. Először is, már egy csomó otthonban ott van. Kicsi, olcsó, 29.900 forintért (itt olcsóbban hozzájuthatsz) már most is egy csomóan megvették, pedig még szó sem volt eddig arról, hogy ilyen lehetőségeket is kínál majd.
Bluetooth-mikrofonokat a rendszerhez kapcsolva az egész lakásban bárhol elkurjanthatjuk magunkat, hogy “Hé Siri, tekerd le egy fokkal a hőmérsékletet a nappaliban, és nyisd ki a garázskaput, megjött az uram, a sárkány”, az utasítás eljut az Apple TV-be, a készülék az Apple szervereinek segítségével értelmezi azokat, és kiadja a megfelelő utasításokat a megfelelő rendszereknek. A hőmérséklet csökken, a garázskapu kinyílik. Még csak telefont sem kell nyomogatni, ez az igazi menőség.
Ez igazi Apple-féle csavar tehát. Egy olyan terméknek adnak új értelmet, ami eleve jó deal volt, így meg aztán ellenállhatatlan lesz. A HomeKit pedig beindult, és várható, hogy hamarosan elöntenek minket a “thing”-ek.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.