Rossz emberi szokás, hogy az üzeneteinket az autóban ülve akarjuk átnézni, és válaszolni rájuk. Lassan nagyobb halálozási számot hoz össze ez a módszer, mint az alkoholos befolyásoltság, bár erre semmilyen statisztikát nem tudnék felmutatni. Én tuti több élőlényt ütöttem el a mobilomra nézve, mint berúgva. Bogarat, ilyesmit.
Nade itt az iOS 8, és ennek nagyon örülhetünk. Két okból.
Egyrészt senkinek sem kell már bemutatni a magyar diktálást, a Sirit bekapcsolva, és a billentyűzeten megjelenő mikrofont lenyomva érti meg a beszédet a telefon, egész jól. Az elmúlt hetek tapasztalatai nekem legalábbis azt mutatják, hogy alapvetően nagyon jól működik, néhány szót sehogy sem akar megérteni - vagy megért, de aztán átvált valami egész másra. Egyszer egy jó nagy faszozástól sem riadt vissza, noha akkor pont édesanyámnak írtam a levelet, és eszembe sem jutott volna káromkodni. A lényeg, hogy headsettel a fülön, artikulálva az autósok nagy barátja.
A másik ficsör annyira nem ismert, pedig már régóta része az iOS-nek. Ez a felolvasás. Fel-ol-va-sás. Magyarul.
Eddig a Voice Over része volt ez a funkció, tehát a vakoknak jött leginkább jól, itt láthatjátok Zsuzsát, ahogy használja:
Az Apple most egy külön kapcsolóval és egy irányítópanellel spékelte meg mindezt, mert rájöttek, hogy azok is igénylik, hogy felolvassanak nekik, akik egyébként olvashatnának is. Mert úgy kényelmes. Valamiért.
Nem csak a vezetésről szól. Képzelj el egy unalmas meetinget, vagy egy sima beszélgetést Havas Henrikkel. Ha a füledben ott van egy apró Bluetooth füles, már mehet is rá a tartalom.
A felolvasást a Beállítások — Általános — Kisegítő lehetőségek — Beszéd panelen lehet beállítani, választhatunk a kijelölés kimondása és a képernyő kimondása között. Beállíthatjuk hogy teknőslassúsággal vagy nyúlgyorsasággal olvasson fel nekünk a hölgy, letölthetünk egy minőségjavító csomagot is, ez a beszéd érthetőségét javítja.
A használata ugyanúgy megy, mint eddig a Voice Overrel: két ujjal a képernyő tetejéről lefelé suhintunk. Ekkor elkezdi a teljes képernyő felolvasását, és megjelenik egy párbeszédablak (ami eddig nem jelent meg):
Ugorhatunk a következő tartalmi egységre, ami egy poszt esetében cím — szerző — dátum — tartalom is lehet például, szóval ha a lényeget akarjuk elérni, nyomnunk kell párat. A 444 weboldalán egészen sokat, mert a rovatokat is felolvassa. Az autóban ülve az index appból viszont végighallgathatjuk a címlapot, és ha tetszik valami, belekattintva a cikkbe, a szokásos dupla lehúzással azt is felolvassa a hang.
Ha kilépünk az adott programból, folytatja a felolvasást, egész addig, amíg véget nem ér a szöveg, le nem állítjuk, vagy el nem kezdünk felolvastatni egy másik tartalmat. Ilyenkor a párbeszédablak összecsukható és kinyitható szabadon, tehát nem kell visszamenni abba a programba, ahonnan felolvas, hogy módosítsunk valamin. Még a zárolási képernyőn is megtehetjük.
Az üzeneteinkkel ugyanígy működik: mindent felolvas, amit a képernyőn látsz, feladó, tárgy, üzenet tartalma. Amire válaszolni akarsz, arra rányomsz egy Reply-t, megnyomod a diktáló gombot, és mehet.
A Siri dolga egyébként az lenne, hogy ezeket a közbevetett tapogatásokat is ki tudja szűrni, hogy mondhassam neki, hogy pontosan mit olvasson fel abból, amit diktált, pontosan mire válaszoljon és hogyan, melyik programot indítsa és onnan miről beszéljen, és ha épp szöveget diktálok, törölhessem az utolsó szót a hangommal. Ha ezek megvannak, a Sirinek sokkal több értelme lesz.
De ne legyünk telhetetlenek, az iOS 8 annyival okosabb lett autóban ülve, mint Forest Gump a megvilágosodás után.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.