Az Apple bejelentette, hogy a 2012. szeptembere és 2013. januárja közt gyártott, tehát korai iPhone 5-ösök néhány százalékánál gyártási hibás lehet az akkumulátor, ami csökkenti az üzemidőt és az élettartamot is. Szóval folyton töltened kell a mobilt, vagy már cserélned kellett a telepet.

06_archimedes_35438535.jpg

A jó hír az, hogy az Apple ingyen javítja az érintett készülékek akkumulátorát, a rossz hír az, hogy amikor beütöttem a helykeresőbe Budapestet, hogy mondja meg, kihez lehet menni panaszkodni, a rendszer lényegében megfeküdt, tíz perce keres valamiféle hivatalos Apple-szervizt (a hazai APR-ek nem hivatalos Apple-boltok, csak partnerek, egyedül az Apple.hu webshopját üzemelteti a CÉG, de attól még a hazai kereskedők szervizei elvileg megfelelhetnek az előírásoknak).

A másik rossz hír, hogy nem az összes készülékre vonatkozik a visszahívás. Például az én iPhone 5-ösöm is ebből a korszakból származik és már nagyon hamar merül az akksija, hordozható töltő nélkül ki sem bírnék egy napot, a szériaszám alapján viszont mégsem vagyok jogosult a cserére.

Egyébként ezen a weblapon tudjátok megnézni, hogy ti érintettek vagytok-e, a csekkoláshoz szükséges szériaszámot meg a Beállítások/Általános/Infó menüpontban találjátok meg.

Ha érintett vagy, és már korábban cserélted az akksit, az Apple valamilyen formában megtéríti a károd egy részét, ehhez fel kell venned velük a kapcsolatot.