Torma Zsoltról itt olvashattatok nálunk először. Az iOS-fejlesztő egyrészt azért különleges, mert születése óta vak. Másrészt azért, mert ezt nem tartja sokra, és nem is szereti, ha szóba hozzák.

Pár napja pedig megjelent az első iOS-alkalmazása Talking Book Reader néven. Ez egy olyan felolvasó, ami képes txt-ben mentett szövegeket, könyveket felolvasni, beállítható gyorsasággal, sok nyelven.

Természetesen rögtön kíváncsi lettem a dologra, és arra, hogyan sikerült ezt összehozni. Volt-e olyan rész, amivel nem birkózott meg egyedül, és ha igen, kik segítettek neki?

Jöjjön hát egy interjú Zsolttal, Tamással és Robival, akik összehozták az appot.

Hogyan jutott eszedbe az app ötlete?

Zs.: Bennem merült fel az igény rá. Bár látássérült vagyok, szabadidőmben nagyon sokat olvasok. Egyrészt olyan alkalmazást szerettem volna használni, amivel bárhol, bármikor lehet olvasni. Ez azt jelenti, hogy akár egy hosszú vonatúton, de akár akkor is, ha csak 15 percem akad az olvasásra, miközben egy járművel egyik pontból elérek a másikba.

Szintén fontos kritérium volt, hogy az alkalmazás használata legyen nagyon egyszerű, végezzen el minden olyan feladatot, ami maximálisan a felhasználók kényelmét szolgálja, így csak a könyvre lehet koncentrálni.

Mivel fellelhetőek olyan írások az interneten, amik szerint a hangoskönyvek elterjedése növekedésnek indult, szerettem volna ezt kihasználni, így nem csupán a látássérültekre gondoltam, mint célközönségre, amikor a terveken dolgoztam.

Miért más vagy jobb ez az olvasó, mint a most elérhetőek?

Zs.: Ez nem egy klasszikus értelemben vett könyvolvasó, mint például az iBooks alkalmazás. Nem az a feladata, hogy megjelenítse a könyvet, és lapozható vagy görgethető módon tegye lehetővé az olvasást.

Az alkalmazásom ehelyett jelenleg a szöveges, txt fájlok olvasását teszi lehetővé úgy, mintha azok hangoskönyvek lennének. A felhasználó képes vezérelni az alkalmazást csupán a fülhallgató távirányítójával, így nem kell elővennie a készüléket a zsebéből. Mivel azonban szükség lehet arra, hogy a felhasználó lássa is azt, amit olvas, az éppen olvasott szövegrész megjelenik az alkalmazás megfelelő képernyőjén. Így segítséget nyújthat olyanoknak, akik olvasási nehézségekkel küzdenek, de akár egyetemistáknak is, akiknek a vizsgáikra történő felkészülés során száraz, csupán szöveges információkkal teli hosszú anyagokat kell bemagolniuk, hiszen az alkalmazásom felolvassa nekik az anyagot, nem kell a szemüket órákon át fárasztani az olvasással. Azok pedig, akik autóban, vezetés közben kívánnak olvasni, s eddig hangoskönyveket hallgattak CD-lemezekről, mostantól elég, ha összekapcsolják készüléküket a jármű beépített hangrendszerével, és máris kezdődhet az olvasás.

Sikerült egy nagyon könnyen kezelhető felhasználói felületet megalkotni. Már a tervezéskor igyekeztem figyelni arra, hogy az alkalmazás használata minél magától értetődőbb legyen, és kövesse a való élet helyzeteit.

Főleg a látássérülteknek segíthet az alkalmazásod, te mégsem csak nekik szánod. Miért?

Zs.: Egyrészt azért, mert léteznek emberek, akik látnak ugyan, mégis olvasási nehézségekkel küzdenek. Emellett egy beszélő könyv érdekesebb, színesebb élményt nyújthat akárki számára, talán még gyerekek is könnyebben olvasnának így el egy regényt.

Sikerült teljesen egyedül végigvinni a fejlesztést?

Zs.: Ez teljesen vakon sajnos lehetetlen. A mai kor elvárása az elfogadható dizájn. A megítélése már eléggé szubjektív dolog, és esetemben azt is nehéz eldönteni, hogy az, amit elgondolok, elfogadhatóan néz-e ki. Úgy oldottam meg ezt, hogy először megterveztem, hány képernyőt szeretnék, és ezen miket lehessen csinálni. Tulajdonképpen a dizájnnal kezdtem. Feltettem listákat, gombokat, csúszkákat, tehát mindent, amire szükségem volt. Egy látó ember számára az elkészült dizájn használhatatlan lett volna, de a VoiceOver segítségével én tudtam használni a programot, mert felolvasta az egyes elemeket. Ez tette lehetővé, hogy hozzákössem az elemekhez a kódot.

Mik voltak a nehézségek? Hol akadtál el?

Zs.: Keresnem kellett egy dizájnert, meg még valakit, aki jártas az iOS fejlesztésben, és tud nekem segíteni abban, hogy a kész dizájnt ráhúzzuk az alkalmazásra. Hiába vagy fejlesztő, látássérültként még egy kész tervvel sem tudsz mit kezdeni. Látni kell a színeket, pontosan meg kell adni az egyes elemek helyét, és még sok minden mást is el kell végezni, amiről egyszerűen nem lehet beszédes visszajelzést kérni a VoiceOver-től. Hiszen ezek a dolgok soha, egyetlen képernyőolvasó számára sem lesznek megoldható feladatok.

Végül kik segítettek?

Zs.: A dizájner megtalálása nem volt egyszerű feladat, ebben az Appleblog is segített. Így ismerkedtem meg Tomival, aki az Appleblog dizájnját is létrehozta. Amikor Tomi elkészült az ő részével, akkor kellett ráhúzni az alkalmazásra. Ekkor egy volt kollégám segített, aki az egyetemen épp iOS kurzuson vett részt, és megkérdezte a tanárát, Robit, hogy elvállalná-e a feladatot.

Hogy történik egy ilyen együttműködés?

Zs.: Általánosságban elmondható, hogy nagyon fontos, hogy bízzam azokban, akik segítenek a fentiek megvalósításában. Ők a szemeim, tőlük kérdezhetek, tanulhatok, ők alakítanak ki mindent, amit látnak az alkalmazás használói. A dizájn mögötti kód nem látványos, és ha jól működik, a felhasználók egyszerűen tudomásul veszik. A felhasználói felület az, amivel kapcsolatba kerülnek, így ez a legmeghatározóbb egy alkalmazás esetén.

Nagyon szerencsésnek gondolom magam, hogy megismerkedtem a két sráccal. Maximálisan megérdemlik a bizalmamat, és öröm volt velük együtt dolgozni. Biztosan furcsa volt nekik az, hogy egy teljesen vak ember olyanokat kér és kérdez tőlük, mint amiket én kértem és kérdeztem, de erről majd mesélnek ők.

Tomival kezdtük a munkát. Beszéltem neki a terveimről, de mindezt úgy, hogy közben tanácsokat kértem tőle, elmeséltem, hogy én hogy szeretném, de ő volt az, aki irányított, és a javaslatait maximálisan figyelembe vettem. Beszélgetéseink során érintettünk néhány általános kérdést is azért, hogy legyen valami fogalmam arról, hogy mik általában a felhasználók elvárásai, mik az elfogadott dolgok, és hogy tudok olyan felhasználói felületet adni az alkalmazásnak, amit szívesen használnak az emberek. Tomi elmondta azt is, ha jó volt az amit gondolok, de azt is, ha nem. Ezzel nagyon sokat segített.

T.: Őszinte leszek, amikor Zsolt megkeresett és elmesélte, hogy iOS fejlesztéssel foglalkozik látássérültként, kicsit meglepődtem. Elképzelésem sem volt, hogy fogunk tudni együtt dolgozni. Az először kicsit szokatlan helyzetet hamar áthidaltuk, és nyilvánvaló lett számomra, hogy nem lesz gond a közös munkával. Sőt, kimondottan élveztem, hogy szabadon dolgozhatok - nem kellett egy kicsivel több piros és egy hajszálnyival kevesebb zöld -, és megvalósíthatom azt, ami a fejemben megszületett. Egyben ez volt a legnagyobb kihívás és felelősség is, révén Zsolt kitalált egy alkalmazást, melyet a legnagyobb odaadással és tudással fejlesztett, mégse láthatja „felöltöztetve”. Összességében azt hiszem, jó csapatot alkottunk, és remélem a későbbiekben is együtt fogunk dolgozni.

Hogyan tovább? Robi hogyan kapcsolódott be a munkába?

T.: Itt is csak pozitív meglepetések értek. Általában úgy zajlik egy alkalmazás fejlesztése, hogy én megtervezem a designt, a forrásanyag alapján a fejlesztők elkészítik az alkalmazás megjelenését, amit én a végén átnézek, és közösen kijavítjuk a kisebb hibákat, eltéréseket. Na, itt hamar kiderült, hogy ez az út nem járható. Hiába adok én Zsoltnak egy kész tervet, és mesélek róla órákat, hogy milyen szépek a gombok és azok hol vannak, Ő ebből nem fog tudni alkalmazást varázsolni. Itt jött Robi, aki segített Zsoltnak ráhúzni a dizájnt az alkalmazás vázára. Az átadás után egy héttel Zsolt már úgy mutatta meg az alkalmazást, hogy 98 százalékban minden olyan volt, ahogy én megálmodtam. Kicsit csiszoltuk még közösen, a végeredményt pedig már mindenki láthatja.

R.: A munkának egy olyan szakaszánál kapcsolódtam be, ami szerintem az egyik leghálásabb része egy fejlesztésnek, mivel akár pár apró módosítással is sokat lehet haladni a felületek elkészítésében. Ezt most ne úgy képzeljétek el, hogy Zsolt mindent átadott nekem és én pedig összehúztam a kódot  dizájnnal, hanem Zsolt ragaszkodott hozzá, hogy csináljuk együtt, mert szeretne fejlődni ezen a területen is, és szeretné tudni, hogy mit, miért és hogyan csinálok. Ezáltal már több dolgot meg tud valósítani ő is, csak egy visszajelzésre van szüksége, hogy milyen lett az eredmény.

A motorháztető alatt minden körülbelül 90 százalékosan működött, csak néhány apró módosítást végeztünk el, hogy kényelmesebben működjenek a funkciók. Szerintem gyorsan megértettük egymást, és jól haladtunk a launch-ig hátralévő feladatokkal. 

Zsolt, mennyi ideig tartott maga a kód fejlesztése, amíg egyedül dolgoztál?

Zs.: Azt mondhatom, hogy másfél hónap alatt készen voltam mindennel. A fejlesztés a múlt év végén kezdődött, így az ünnepek is beleszóltak abba, hogy mennyit tudtam dolgozni, ráadásul a főállásom is adott sok feladatot.

Ez sok vagy kevés?

Zs.: Ezt nehéz megítélni. Én úgy gondolkodom, hogy meg kell találni az egyensúlyt a fejlesztési idő, s a kidolgozott funkciók mennyisége között. Természetesen vannak még ötleteim, melyeket meg szeretnék valósítani, de ezeket átgondolva meghúztam egy helyen a határt, és hagytam újdonságokat a következő verziókra is.

Hogyan tovább?

Zs.: Új alkalmazást, sőt talán alkalmazásokat is szeretnék készíteni. Az ötletek már megszülettek, már gondolkodom a terveken is, de az, hogy mi készül, legyen meglepetés!

A Talking Book Reader letölthető az App Store-ból 2,69 euróért.