Az Apple nemrég megújította az MFi (Made for iPhone) programját, és a regisztrált gyártóknak megengedte, hogy a fejhallgatóikat Lightning csatlakozóval kössék hozzá az iOS készülékekhez a 3,5 milliméteres jack helyett. Rögtön felötlött mindenkiben, mi lesz, ha az Apple ezt az irányt választja később? Hogy lassan kinyírja a mára már vastagocskává vált jacket, és helytakarékosságból, meg a Lightning plusz jóságaiért leteszi a voksát az utóbbi megoldás mellett. Hogy eljön a nap, amikor iPhone-ra csak a hozzá való fejhallgatót köthetsz.
A hírt sokan félreértették, és úgy értelmezték, hogy hurrá, most majd jobb zenét hallgathatunk. Mert a Lightning nyilván jobb, mint a jack. Nyilván. 48 kHz-en küldi tovább a veszteségmentes zenét, hiszen az meg több, mint amit a CD-ből egyáltalán kisajtolni tudunk.
Nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy a jack analóg, a Lightning digitális adatátvitelt tesz lehetővé. Teljesen más technológia a kettő, éppen ezért az eljövendő lightningos fejhallgatóknak van is egy nagyon fontos tulajdonsága: be kell építeni egy DAC-t (digitális-analóg konverter) valahová a hardverbe, hiszen a fülünk mellett beérkező jel továbbra is digitális - át kell alakítani analóggá. Az Apple azt is előírja, milyen egységet kell beépíteni: Wolfson WM8533 DAC-t, amivel nincs is baj, állítólag jobb minőség, mint az iPhone 5s fedélzeti DAC-ja.
Ez azt jelenti, hogy ha a régi fülhallgatónkat akarjuk használni Lightningon keresztül, ahhoz nem csak egy mezei átalakító kell. Az átalakítóba kell egy DAC is, ami így simán 10-15 ezer forint fölé lövi az árát. Már az átalakítónak. Inkább veszel egy Lightning fülest helyette, nem?
Persze vannak a Lightning csatlakozónak előnyei is. Egyrészt árammal látják el a fülest, ha kéri, így mondjuk egy aktív zajszűréshez nem kell ceruzaelemeket dugdosni a készülékbe, ami valljuk be, elég béna dolog. Másrészt jó kérdés, hogy ki akarja az egyébként is szűkösre szabott iPhone-akksit még plusz kiegészítőkkel is szívni? A Lightning fülhallgatót ugyanis merülésig hallgathatjuk csak, nem lesz lehetőség egyszerre tölteni az iPhone-t, és nyomatni a basszust. Vagy-vagy.
Én azt gondolom, hogy a Lightning fülhallgatók bevezetése olyan lenne, mint a 64 bites A7 processzor piacra dobása. Egy kiugrási lehetőség a versenytársak tengeréből, nyilvánvaló elméleti, és kevesebb gyakorlati előnnyel. Azért, hogy a megfoghatatlan “jobb minőség” helyett lehessen mutatni valami kézzel fogható matériát. Hogy mindenki megfoghassa azt a jó minőséget, ne meghallania kelljen.
Ne értsetek félre, nem azt állítom, hogy a fülhallgató kábele nem számít, amikor zenét hallgatunk. Az egyik audiofil ismerősöm nemrég vásárolt egy Valhalla kábelt egymillió forint feletti összegért. Ez még viszonylag olcsó volt, sokkal többet is fizethetett volna, de ő megelégedett ezzel a minőséggel.
És most pont egy audiókábelről beszélünk. Ami átviszi a jelet a lejátszóból a hangfalakba. Őrület.
Az Apple azzal, hogy ezt az utat digitálisan is megtenné, arrébb tolja a problémát. Felteszi a kezét: hülye vagy? Én nem fogok egymilliós kábeleket kínálni neked, így is kapok eleget az áraim miatt, majd a fejhallgatógyártó megoldja a konverziót szépen a fülednél.
Szóval nagyon is számít a kábel, de ez csak egy tétel a sok közül, amikor minőségi hangzásról beszélünk. Ha audiofil szemmel nézzük, az iTunes tömörítése eleve egy nagy probléma, ilyen zenét hiába akarsz veszteségmentesen hallgatni. Aztán ott a lejátszó minősége, aztán a csatlakozó, a kábel, a hangfal/fejhallgató minősége. Sőt az sem mindegy, milyen árammal látod el a berendezésedet, az igazi profik áramtisztítót is használnak, hogy ne zavarjon be az élménybe.
Az kevés, hogy egyre megoldást találtunk, viszonylag fájdalommentesen. Ha a többit nem oldjuk meg, és egy néhány ezer (vagy tízezer) forintos fülest használunk mellé zenehallgatásra, nem hallunk meg az egészből semmit.
Csak azt lehet elmondani, hogy az Apple megreformálta a fülhallgatókábeleket. De minek?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.