Múlt héten ismét egy átadást szerveztünk, hiszen újra beérkezett hét darab iPhone, amit ki tudtunk sorsolni a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének székházában, a Hermina úton. Mi, az MVGYOSZ-szel közösen vállaltuk, hogy az általatok felajánlott készülékeket - amiket ezúton is köszönünk még egyszer - eljuttatjuk azoknak, akiknek nagy szüksége lehet rá, a Speedshop pedig vállalta, hogy az átadás előtt vagy után az iPhone-okat megjavítja, ha bármilyen (javítható) baja lenne.
Itt a videó az eseményről, ahol megint sikerült kihúzni valakit a jelenlévők közül. Volt nagy öröm:
Ez egy akadálymentes poszt, vagyis a látássérült olvasóknak a videó tartalmát leírom. Az MVGYOSZ Hermina úti székházát látjuk, ahogy felfelé megyünk a lépcsőn. Felnézünk a magasba, és meglátjuk a ház díszes tornyait. Ezután a kamera a borítékokat mutatja, ezek részben az átadásra várnak, részben már kisorsolták őket, de itt várják a gazdájukat. Látjuk, ahogy Kroll Zsuzsa beszél az egybegyűltekhez, majd a kamera az ott ülőket mutatja pásztázva. 15-en ülhetnek a székeken nagyjából. Angyal Gábor is beszél, majd látunk egy fiatal lányt, ahogy kivezetik az urnához, hogy húzza ki az első nyertest. A lány mosolyog, közben Zsuzsa beszél a háttérben. Egy idősebb hölgyet is kisegítenek, aki szintén húz egy nevet. Behelyezik a kezét az urnába. Aztán egy jól öltözött, 40 körüli ember is húz, testtartása magabiztos. Egy kisfiú fejét félredöntve húz, felolvassák a nevet, és a teremben nagy tapsvihar kerekedik. Ekkor érünk a zenében oda, hogy a kórus elkezd énekelni, a tapsot nem halljuk, csak látjuk. A kamera képe a terem hátulja felé mozdul, és meglátunk egy vakvezető kutyás embert, ahogy mosolyog. Az ő nevét húzták ki. Átveszi a telefont, közben többször is mondja: köszönöm. A párja hátulról simogatja a hátát örömében. Vált a kép, tortákat vágnak fel, kutyát simogat egy kislány, aki később egy 11 colos MacBook Air-re néz kikerekedett szemekkel. Végül egy fotó a nyertesekről, a kép elsötétül, a felirat megjelenik: appleblog.blog.hu.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.