A New York Times ezzel a enyhén provokatív mondattal kezdte az egyik cikkét.

03stewart-master675-v2.jpg

A kérdés azért lehet releváns, mert az antitröszt tevékenységet vizsgáló ügyben egy rakás olyan részlet derült ki az utóbbi időben, ami egyértelművé teszi Jobs felelősségét. Olyan utasításokat adott nyíltan a vetélytársaknak, amikből kiderül, hogy komolyan gondolta a keresztapaságot: majd ő megmondja, hogyan menjenek itt a dolgok. Egyrészt a versenytársakkal kötött “nem vadászunk mások alkalmazottjaira” ügyben volt egy-két necces húzás, és az ebook-piacra való betöréskor, az árképzésnél tévedt vékony jégre. Jobs ugyanis nem szeretett egy piacra óvatosan belépni, ő inkább egyből az élre szerette mariózni magát.

És én még finoman fogalmaztam, Herbert Hovenkamp szakértő igazságügyi professzor úgy mondta, hogy Jobs “két lábon járó tröszttörvény-szegés volt. Meghökkent az a kockázat, amit láthatóan felvállalt ezzel”.

A törvényszegés büntetése pedig bírság vagy három évet nem meghaladó börtön.

Én egyébként azt gondolom, hogy esély nem volt a börtönre Jobs esetében. Nem tudom, miért gondolom ezt, talán a részvény-visszadátumozási eset miatt van ez az érzésem. Akkor még csak vád alá sem helyezték, miközben már ügyvezetők ugyanezért mentek rácsot reszelni. Jobs öntörvényűsége, devianciája valahogy a cégen kívül is utat talált magának a legalitásig.

Aztán lehet, hogy ez már a természetes, népi legendagyártás első lépése.