A TechPowerUp úgy tudja, hogy egy hónapon belül befuthatnak a frissített Haswell processzorok. Jelenleg lényegében mindegyik Macben ez a generáció dolgozik (leszámítva a minit, ami jó másfél éve nem frissült), azonban nemsokára újabb sorozatot dob piacra a Haswellből az Intel, hogy fenntartsa az érdeklődést az újgenerációs csipek érkezése előtt.

series-9-intel-haswell.jpg

Ez azonban nem jelent túl sokat: mindegyik modellnek lesz egy száz megahertzcel gyorsabb változata, ami ebben a magasságban kevesebb mint öt százalékos gyorsulást jelent, és az bizony észrevehetetlen. Az update-nek tehát tényleg csak marketingjelentősége lesz. Ez azonban elég lehet ahhoz, hogy alapot szolgáljon az iMac frissítéséhez, ami a tegnapi hírünk szerint rövidesen bekövetkezik: az asztali gép talán olcsóbb lesz valamivel.

Az igazi változást azonban majd a Broadwell-csipek hozzák el a Macintoshoknak, egyelőre viszont nincs konkrét időpont az új generáció megjelenésével kapcsolatban. Egyes hírek szerint már ősszel megérkeznek az alacsony fogyasztású Broadwellek, amikkel frissíteni lehetne a MacBook Air-sorozatot (és amire épülhetne az új, 12 colos, retinás, szupervékony modell, ami szintén szerepel a hírekben), de a legtöbb szakértő szerint legkorábban év végén, 2015 elején jönnek az új csipek. És ha a Broadwellnél előbb jönnek az új MacBookok, az Apple kénytelen lesz valami újat villantani, mert a processzor teljesítményének a növekedésére nem építhet nyavalyás száz megahertzes pluszoknál.