Előfordul az emberrel, hogy SIM-et kell cserélnie, kitalálták először a micro, aztán meg a nano méretet, konvertálgatnak sokan egyikből a másikba. Úgy esett, hogy én is ebbe a késbe szaladtam bele.
Bementem a Telekom egyik saját ügyfélszolgálatára, ahol közölték, hogy a csere lehetséges, tök gyors meg minden, de 4500 forintba kerül, az összeget a következő számlához csapják. Akkor még nem volt kimondottan sürgős a dolog, így kissé elszontyolodva mondtam, hogy kösz nem. Vannak olyan összegek az életben, amiket nem vagy hajlandó kifizetni. Nem a mértéke miatt, hanem csak úgy. Az ásóélezés és a SIM csere nekem ilyen.
Aztán miután többen mondták, hogy ezt a Telekom ingyen csinálja, megint elmentem, ezúttal egy másik üzletbe (Árkád). Megint azt mondta a fiatal hölgy, miután kijavította az általam használt helytelen terminológiát, hogy az bizony 4500 forint. Vagy - hajolt közelebb - menjek be a pláza egyik GSM standjához, ott megvágják ingyen a SIM-et. Ezt mondjuk furcsálltam. Odamentem, nem vágták meg, mert nem volt sablonjuk.
Aztán este felhívtam a call centert, ahol egy előzékeny és intelligens fiatalember (mindenki nagyon intelligens a szememben, aki valami ingyenes dologra hívja fel a figyelmem) közölte, hogy elképeszti az eljárás, hiszen az ügyintézőknek is tudnia kellene, hogy ingyen lehet cserélni SIM kártyát. Négy esetben kell fizetni 4500 forintot:
- ha megrongálták
- ha eltűnt
- ha ellopták
- ha a PUK kódot 10-szer helytelenül adták meg
Vagyis ha méretre vágattam volna a GSM üzletben, akkor az rongálás, és utána nem lettem volna jogosult a díjmentes cserére.
A call centeres muki mondta, hogy ha ilyen ellenállásba ütközöm, hívassam fel az arany szívemmel a támogató vonalat, amit ilyen esetekre tartogatják. Ahol kiművelik a személyzetet ad hoc. Mert úgy tűnik, sokaknak nem ment át az információ a szabvány oktatáson, ha volt olyan.
Mindenesetre a Homáron tavaly szeptemberben már volt egy poszt ugyanerről a problémáról, úgy tűnik azóta is sokan feleslegesen fizetnek a cseréért, én is majdnem megtettem.
A történet vége: elmentem egy harmadik Telekom üzletbe, ahol felszólítás és külön apelláta nélkül, maguktól ingyen cserélték. A másik két helyen tudatlanok maradtak.
Tehát kedves Telekom ügyfélszolgálatosok és ügyfelek. Nem kell fizetni ezért. Tényleg.
Kiegészítés: hogy teljes legyen a kép, megnéztem a többi szolgáltatót, és náluk ugyanez továbbra is pénzbe kerül. A Telenornál 3825 forint a méretváltás miatti csere, a Vodafone-nál 7000 forint ugyanez.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.