Hirdetőnk a HWSW és az IT Factory közös tanfolyama, az iOS update.

Az már közhely, hogy egy jó ötlettel akár betegre is keresheted magad az App Store-ban. Az Apple eddig 15 MILLIÁRD dollárt fizetett ki a fejlesztőknek, ami a magyar GDP-hez mérve is egy érezhető összeg, szóval iOS-termékekre érdemes fejleszteni. Viszont akkora a verseny, hogy a megfelelő program elkészítéséhez nem árt képezned magad, ebben segít a HWSW és az IT Factory iOS update tanfolyama.

A kurzust olyan iOS alapismeretekkel rendelkező fejlesztőknek ajánlják, akik tovább szeretnék mélyíteni tudásukat, valamint meg szeretnének ismerkedni az összetett és hatékony alkalmazásfejlesztést támogató megoldásokkal. A tematika egyrészt áttekintést nyújt az iOS 7-ben bevezetett új technológiákhoz, másrészt haladó szinten foglalkozik olyan, korábban is elérhető technológiákkal, mint a Core Data, az Auto Layout vagy az Objective-C programozás.

A képzést vendégelőadóként ez alkalommal is jó nevű szakemberek színesítik.

IOS_7_Logo.png

Az előadásokra kedden és csütörtök esténként kerül sor, 12 alkalommal, a képzést lehet a tanteremben és online is követni, ha valaki épp nem ér rá az előre meghatározott időpontban, utólag videón visszanézheti az előadást.

Szükséges előismeretek
• Objective-C programozási alapismeretek
• iOS felhasználói felület programozás ismeretek. (Storyboard, Segue, View Controller, Auto Layout, UIView animáció)
• Core Data alapszintű ismerete
• Blokkok használata
• Unit tesztelés alapjainak ismerete (bámilyen platformon)

A kért előismeretek beszerezhetők az Ingyenes iOS alapozó képzésből, illetve a korábbi iOS tanfolyam 1. és 2. napjának előadásaiból, melyeket ingyenesen elérhetővé tettek. A videók bejelentkezés után válnak hozzáférhetővé, csakúgy, mint a 4. és 8. nap anyagai is.

Technikai előfeltétel:

Xcode 5 futtatása szükséges a gyakorlatok követéséhez.

Megszerzett képességek:

A képzést elvégző hallgató ki tudja használni az iOS rendszer komplexebb képességeit is, emellett elsajátítja a platformon elérhető legújabb fejlesztői lehetőségeket is. A tanfolyam végén a fejlesztő az iOS 7-hez illeszkedő, a jelen elvárásoknak megfelelő mobilalkalmazások készítésére lesz képes.

A tanfolyam hossza

36 óra

Ár (online és tantermi részvétel esetén egyaránt)

Magánszemélyek részére: bruttó 85 000 Ft
Cégek, intézmények részére: 85 000 Ft + áfa

Ha ketten jelentkeztek, mindketten kaptok 10% ikerkedvezményt.

Kezdési időpont:

2014. március. 20., csütörtök,17:00
Jelentkezési határidő:
2014. március. 20., csütörtök

A tanfolyamról bővebben itt tudtok érdeklődni.