Néha a legvalószerűtlenebb hírről derül ki, hogy igaz. Ádám múlt héten írta meg azt a pletykát, ami szerint napelem kerülhet az iPhone-ra. A hír mellett szólt, hogy a piac részéről valódi igény mutatkozik egy önmagát töltő, ezért hosszabban üzemképes telefonra, ellene, hogy a mai napelem-technológiákkal legfeljebb azt lehetne elérni, hogy standby üzemmódban ne merüljön a készülék, meg az is, hogy többnyire a zsebünkben van, ahol ritka vendég a napfény.

Egy most kiszivárgott fotó alapján viszont úgy tűnik, hogy a hír igaz, csak nem láttuk a teljes képet, ezért kezdtünk el tamáskodni. Ennek azonban most vége, az Apple a jelek szerint ugyanis megcsinálta az önmagát töltő telefont.

Íme a Cupertinóból nemrég kijutott sematikus ábrája az iPhone 6-osnak:

eromu.jpg

Jól látszik a bal felső sarkon elhelyezett napelem, ami azért van praktikus helyen, mert ez a rész akár ki is lóghat a zsebünkből, így séta közben is töltődik a telefon. A panel valóban csak annyi áramot biztosít, amennyivel standby módban megállítható a folyamatos merülés, van azonban két további áramforrás is, amivel jelentősen növelhető a töltöttség.

A közvetlenül a kamera appal összekötött szélerőműnek Tom Cook szerint főleg a Kisalföldön és a hasonlóan szeles régiókban fognak örülni, de óriási előnye, hogy akár az un. fújásos technikával is tölthetjük az akkumulátorunkat, ha az a végét járná már. Egy perc fújás plusz egy százalékot jelent, szóval másfél óra alatt feltölthetsz egy teljesen lemerült iPhone-t, és mindezt a szélcsendben.

Továbbá a telefon része lesz egy kisméretű geotermikus erőmű, amit leszúrsz a földbe, és a mélyebb rétegek hőjét hasznosítva új életre kelti a mobilt. Létezik majd egy tűkészlet is a telefonhoz, ezt a combodba kell döfni, így testhővel is megoldható a töltést. Mivel az erőmű hőcserés módszerrel működik, a tűt befogadó testrész a folyamat során lehűl, így meleg nyári napokon lokális klímaként is használható a berendezés.

Az iPhone 6 14,3 kilós lesz, ideális esetben soha többé nem kell töltened, és az iOS egy korábbi verziója fut majd rajta.