Az AMD múlt héten jelentette be a Kaveri processzorokat, lássuk, miért érdekes ez számunkra.

Néhány tréfás tanyasi tény:

- 2,4 milliárd tranzisztor
- Felük a grafikus megjelenítésen dolgozik
- Benne van minden technológiai újítás, amit az Xbox One és a PS4 processzorába belekerült
- Forradalmi Jóság

A bejelentés azért érdekes, mert elvileg ez a processzor indokolta az Ati és az AMD nyolc évvel ezelőtti összeolvadását. Azóta is jelentek meg már olyan processzorok, amikben az Atitól szerzett szellemi javak tolták meg a grafikus teljesítményt, ezek azonban felépítésben kábé ugyanazt tudták, mint az Intel processzorai, és nem volt bennük a Forradalmi Jóság.

amd-kaveri.jpg

Ennek lényege, hogy a cpu és a gpu mostantól valóban egyenrangú partnerként viselkedik, nem egymásra várnak, nincs főnök, hanem közösen tudnak maszatolni ugyanazzal a feladattal, ami jelentősen gyorsíthatja a munkafolyamatokat. A lényeg, hogy mostantól mindkét áramkör hozzáfér ugyanahhoz a rendszermemóriához, ugyanahhoz a feladathoz, nem kell a gpu-nak leválasztani egy részt, ahol a saját kis adatcsomagjaival vacakol, amit vagy átküld neki a cpu, vagy nem. Ha dolga van vele, elvégzi, és kész.

Kicsit olyan ez, mintha a molnárnak és a péknek is hozzáférése lenne ugyanahhoz a bankszámlához, mintha közös vállalkozást futtatnának. Hagyományosan külön vásárolgatnak, aztán egymásnak utalgatnak, de ez rengeteg időt vesz el tőlük, ráadásul az ide-oda utalgatás során még a pénz egy része is eltűnik, nehézkes az egész. Viszont ha ugyanazt a bankszámlát használják, megspórolnak rengeteg adminisztrációt, netbankolást, összességében tehát több idejük marad a valódi munkára. Az ugyanazt a memóriaterületet elérő cpu és gpu olyan, mint a másodpercenként több millió banki műveletet végrehajtó molnár és pék, képzelheted, mennyi idő veszett el eddig a folyamatos utalgatással.

kaveri_overview_large.jpg

A végeredmény a megfelelő optimalizálás után villámgyors működés. És itt van a szopórész, ahhoz ugyanis, hogy az AMD technológiája igazán kiautózza magát, optimalizálni kell a kódokat. Tehát nagyon sok múlik azon, hogy mennyire sikerül népszerűvé tenni a hUMA apu-t, ahogy ezt az izét hívják, de bíztató, hogy az Xbox One, a PS4 és az OS X-en elterjedt OpenCL is a technológia térnyerését segíti. Szóval elég sokan ismerkednek vele és már most is sokan optimalizálnak rá.

Mindenesetre a processzor önmagában is erős, a csúcsverzió, az A10-7850K állítólag 24 százalékkal gyorsabb, mint az Intel Core i5-4670K, ami ismerős lehet, hiszen ez az iMac legerősebb cpu-ja. Tegyük hozzá, hogy tíz százalékkal többet is fogyaszt annál, viszont harminc százalékkal olcsóbb, szóval vállalható kompromisszumnak tűnik.

Főleg, hogy a grafikus gyorsító egy 720 megahertzes szörny. Az integrált gpu felépítése, technológiája hasonló, mint amivel a PS4-ben találkozunk, és elvileg versenyképes az iMac vagy a csúcs retina MacBook Pro dedikált GeForce 750M-jével, miközben lényegesen izmosabb, mint az Apple laptopkínálatának háromnegyedében megtalálható Intel Iris. Elvileg, persze, mert a végső teljesítmény eléréséhez még szükség van a további optimalizálásra, ráadásul az AMD gpu ereje főleg 4K-s feladatoknál jön elő. Ugyanakkor szuper hír az is, hogy ha megfelelő AMD grafikus gyorsítót rakunk a processzor mellé, képesek lesznek együttműködni, márpedig a két gpu-s feladatra a Mac Pro premierje óta készen áll az OS X és számos alkalmazás.

Mit jelent számunkra mindez? Szükségszerűen semmit, viszont olyan processzor került a piacra, ami akár bele is kerülhet valamelyik Macintosh-ba. A cpu versenyképes mind teljesítményben, mind árban, a gpu erős, márpedig az Apple imádja az ilyesmit. Ha elfogadjuk ezt az axiómát, akkor viszonylag logikus lépésnek tűnik a Kaveri integrálása, főleg, hogy megfelelő optimalizálás után a Forradalmi Jóság micsoda előrelépést jelenthet középtávon. És mivel az Apple-nél egy kézben összpontosul a szoftver és a hardver fejlesztése is, semmi sem akadályozhatja meg a céget abban, hogy a Final Cut X-nek abban a pillanatban megjelenjen egy optimalizált változata, amikor piacra kerül az első AMD-s Mac.

Persze mindez csak hipotézis, de attól még megvalósulhat.